Hirdetés

Lejárt a háziorvosoknak adott határidő – egyes betegségek esetében beutaló nélkül is fogad a szakorvos

•  Fotó: Sándor Csilla

Fotó: Sándor Csilla

A háziorvosok 75 százaléka írta alá határidőig a biztosítóval kötött keretszerződés meghosszabbítását. Sokan állítólag félnek a fenyegetőzések miatt.

Kőrössy Andrea

2018. január 04., 17:102018. január 04., 17:10

2018. január 04., 17:102018. január 04., 17:10

Csütörtökön is folytatta a tiltakozást a háziorvosok egy része azzal, hogy továbbra sem voltak hajlandóak aláírni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) által javasolt keretszerződést, amely alapján ingyenes szolgáltatásokat nyújthatnak.

A biztosító tájékoztatása szerint a határidőig a háziorvosok 75 százaléka egyezett bele a keretszerződés meghosszabbításába.

Hirdetés

A CNAS közleménye szerint azok, akik nem így jártak el, meghatározott ideig – március 31-éig – érvényes megállapodást köthetnek a biztosítóval ez utóbbi által később jelzett időpontban.

Az országos hatóság ugyanakkor megnevezett 59 olyan betegséget, amelynek fennállása esetén az egészségbiztosítással rendelkező személyek a háziorvos által kiállított küldőpapír nélkül jelentkezhetnek a szakorvosnál – írja a Mediafax hírügynökség.

A listán szerepel többek között a cukorbetegség, a krónikus hepatitis, az asztma, az onkológiai megbetegedések, valamint az egyévesnél kisebb gyermekeket érintő kórok.

Rodica Tănăsescu, a háziorvosokat tömörítő országos egyesület (SNMF) elnöke eközben arról számolt be: a szakemberek egy része folytatja a tiltakozást, mások abbahagyták, ugyanakkor szerinte sokan vannak, akik félnek, miután azzal fenyegették őket, hogy a biztosítóval kötött szerződés nélkül maradnak. „Ami azt jelenti, hogy mehetnek árulni a piacra, és nemcsak ők, hanem az asszisztensek is” – fogalmazott Tănăsescu. Hangsúlyozta: nem is az a fontos, hogy meddig folytatódik az akció, sokkal lényegesebb, hogy „a döntéshozóink úgy vélték, inkább fenyegetőznek, minthogy megoldják a problémákat”.

Sandra Adalgiza Alexiu, az SNMF alelnöke az Agerpres hírügynökségnek ugyanakkor azt nyilatkozta: számos megyében a háziorvosok a fenyegetőzések ellenére sem hajlandóak aláírni a keretszerződést. „Évekig szó nélkül aláírtuk, amikor január végén, amikor nekik jól esett, szóltak nekünk. Most pedig jön a miniszter, és azt javasolja a pácienseknek, hogy válasszanak másik orvost, olyat, aki aláírta a szerződést” – panaszolta Sandra Adalgiza Alexiu, aki szerint ha kevesen is vannak, akik kitartanak a tiltakozás mellett, mindenképpen szolidarizálni kell velük.

Florian Bodog egészségügyi miniszter egyébként szerdán a betegek elnézését kérte, továbbá teljesen szakmaiatlannak nevezte a háziorvosok döntését, miszerint nem írják alá a keretszerződést, ezzel pedig gyakorlatilag beszüntetik a munkát. Ugyanakkor örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy „az orvosok nagy része megértette segítő szándékunkat és igyekezetünket, hogy el akarjuk hárítani az akadályokat”.

korábban írtuk

A háziorvosok nagy része aláírta a keretszerződést, a szaktárca az orvosokat okolja a káoszért
A háziorvosok nagy része aláírta a keretszerződést, a szaktárca az orvosokat okolja a káoszért

A háziorvosok több mint 60 százaléka írta alá szerda délutánig az ingyenes szolgáltatások biztosítását lehetővé tevő keretszerződést a biztosítóval. A szaktárca szerint az orvosok felelőtlenek, de a kormánynak sem kellene lepasszolnia a problémákat. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés