Hirdetés

Lefaragná a vizitdíjat az RMDSZ

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Semmiképpen nem lép életbe január elsejétől a vizitdíj bevezetésére vonatkozó jogszabály, ennek alkalmazási szabályzatát ugyanis január végéig kell kidolgoznia a minisztériumi munkacsoportnak – nyilatkozta a Krónikának Rácz Éva, az egészségügyi tárca tanácsosa.

Bíró Blanka

Pap Melinda

Kőrössy Andrea

2011. december 16., 07:452011. december 16., 07:45

Elmondta, nem kívánja kommentálni a parlament által nemrég elfogadott változatot, a minisztérium szakemberei azonban mindenképpen a fix tarifát részesítenék előnyben. „A vizitdíj törvénybe foglalásának elsődleges célja segíteni a beteget. Ezért lett volna a legolcsóbb a háziorvosi vizsgálat, ez a rendszer a páciensek számára is követhetőbb lett volna. A parlament által elfogadott változat ezzel szemben egy sor fölösleges papírmunkát feltételez, ennek pedig semmi köze az egészségügyi problémákhoz” – magyarázta a tanácsos.

Módosítást kér az RMDSZ

Borbély László politikai alelnök csütörtökön jelentette be, hogy az RMDSZ a vizitdíj bevezetésére vonatkozó, a parlament által elfogadott jogszabály módosítását fogja kérni koalíciós partnerétől. A szövetség azt szeretné, ha sürgősségi kormányrendelettel visszakerülne a jogszabályba az a felső határérték, amelynél egy beteg nem fizethet többet évente egészségügyi szolgáltatásokért. Borbély szerint ez valószínűleg 400 lej lenne, korábban a szaktárca által javasolt változatban 600 lej szerepelt.
Mint arról beszámoltunk, az egészségügyi szolgáltatások részleges fizetésére vonatkozó jogszabály november 30-án jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

A szabályozás szerint a lakosságnak fizetnie kell az igénybe vett egészségügyi szolgáltatásoknak egy részét. A vizitdíj összegét az orvosi szolgáltatási keretszerződésben szereplő díjszabások bizonyos százalékaként számítják ki. Ez nem haladhatja meg egy biztosított éves jövedelmének tizenkettedét. Így például 2012-től a háziorvosi vizsgálatért egy alkalommal öt lejt, szakorvosi vizsgálatért tíz lejt, egyheti kórházi beutaló esetén száz lejt kell fizetni. A vizitdíj alól mentesülnek a 18 év alattiak, a 18 és 26 év közötti diákok, a nyugdíjasok, valamint az egészségügyi minisztérium országos programjaiba besorolt jövedelem nélküli betegek.

Követhetetlen rendszer?

A jogszabályt az elmúlt hónapban számos kritika érte, elsőként Cseke Attila korábbi egészségügyi miniszter támadta, kifejtve, hogy jelenlegi formájában zűrzavart okozna, és felesleges bürokráciához vezetne. A Bihar megyei szenátor többek között azt kifogásolta, hogy a parlament által jóváhagyott jogszabályból száműzték a 600 lejes küszöböt, és bevezették a differenciált rendszert, miszerint mindenki jövedelme függvényében fizetne az egészségügyi szolgáltatásokért. „Ez egyfajta személyes hozzájárulás lesz. Kérdem én, hogyan lehet majd alkalmazni ezt az előírást? Minden nyugdíjas a nyugdíjszelvénnyel, az alkalmazottak pedig a bércédulával jelentkeznek majd az orvosnál?” – tette fel a kérdést az RMDSZ-es honatya.

A jövő évtől bevezetendő rész-hozzájárulásos rendszert az orvosi kamara is kritizálta, a szakmai szervezet szerint ennek alkalmazását követően rengeteg beteg nem tudja majd igénybe venni a szükséges egészségügyi szolgáltatásokat, ráadásul a részhozzájárulásos rendszer jelenlegi formájában a romániai egészségügynek sem jelentene megfelelő finanszírozási forrást.

Túlterhelt orvosok, kétszer „megadóztatott” betegek 

Albert István sepsiszentgyörgyi kardiológus szerint a vizitdíj csak abban az esetben lehet hatékony, ha nem folyik be egy feneketlen zsákba, hanem valóban a szolgáltatónál marad, és fejlesztésekre fordíthatja azt. A szakorvos a Krónikának elmondta, különben jó döntésnek tartja a vizitdíj bevezetését, hiszen minden olyan intézkedésre szükség van, amely csökkentheti az egészségügy finanszírozási deficitjét. A vizitdíj nem sok, de kismértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy javuljon a szolgáltatások minősége, vélte.Ugyanakkor hangsúlyozta, a rendelkezés sikere sokban függ az alkalmazási módszertantól, semmiképp nem szabad az orvosokat terhelni ennek a pénznek a begyűjtésével, más módon, például kuponnal vagy jegyautomatával kellene megoldani a részhozzájárulás befizetését.

Seres Lucia, a Kovászna Megyei Háziorvosok Szövetségének elnöke ezzel szemben értelmetlennek tartja a vizitdíj bevezetését, de mint elmondta, ha a betegek nem tiltakoznak ellene, akkor az orvosok sem emelhetik fel a szavukat. „Azt a pénzt, amit begyűjtünk, elköltjük majd papírra, ez többletmunkát jelent az orvosnak, újabb elemmel gyarapodik a bürokrácia az egészségügyben” – jelentette ki lapunknak a háziorvos. Hozzátette, az is hátrány, hogy éppen azokat az aktív munkavállalókat terhelik az újabb illetékkel, akik a legtöbb egészségbiztosítást befizetik, és a legritkábban veszik igénybe a szolgáltatást. Seres Lucia szerint értelmetlen lenne a felső határérték bevezetése, hiszen az 5-10 lejekből egy év alatt kevés esetben fog összegyűlni 400-600 lejnél több, hiszen a krónikus betegek és a nyugdíjasok nem fizetnének vizitdíjat.

„Ki tudom fizetni egy-egy vizsgálatra az 5-10 lejt, viszont az zavar, hogy hiába fizetjük a hatalmas egészségbiztosítást, tulajdonképpen semmit nem kapunk érte cserébe” – panaszolta lapunknak K. Judit sepsiszentgyörgyi lakos. A laboratóriumi vizsgálatok esetében mindig elfogy a keret, így ha megfelelő ellátást akar a beteg, kénytelen magánrendelőbe, magánklinikára menni, ahol újra fizetni kell, ráadásul most még vizitdíjat is kérnek, tette hozzá.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés