Hirdetés

Leaszfaltozták a Büdösfürdőre vezető utat

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Sokkal könnyebbé vált Büdös­fürdő megközelítése, miután a Hargita megyei üdülőhelyre vezető megyei úton közel 6 kilométerrel nőtt az aszfaltozott szakasz hosszúsága.

Kovács Attila

2016. október 06., 14:442016. október 06., 14:44

A 123D jelzésű megyei út nyár elején még vízmosáshoz hasonlított, méretes köveket, árkokat kellett kerülgetni a lépésben haladó járműveknek. Csíkszentkirályt elhagyva még 3,5 kilométeren volt aszfaltburkolat, most viszont a tavaly elkezdett, és idén folytatott alapozás után az egykori higanybányához tartozó épülettől már újabb 5,8 kilométeren készült el az első aszfaltburkolat, a kötőréteg.

Az aszfaltút a hegygerincen ér véget, viszonylag közel a Kovászna megyei Erdőfülére vezető út elágazásához. Kiásták az útszéli árkokat, a kisebb patakoknál átereszeket építettek be az útszerkezetbe, több helyen szalagkorlátokat is felszereltek. Tegnap néhány helyen azt láttuk, hogy a nemrég elkészített első aszfaltrétegbe már kisebb gödröket vájtak a nehéz gépjárművek kerekei. Többek között ezért is tartják szükségesnek az építők, hogy idén a kopóréteget is helyezzék az útszakaszra.

„Néhány helyen ki van sodorva a már leterített aszfalt, mert van forgalom, és a fát is hordják, ezért nem hagyjuk tavaszra a kopóréteg leterítését” – szögezte le ottjártunkkor az útfelújítással megbízott székelyudvarhelyi Multipland Kft. egyik illetékese, hozzátéve, az útpadkát is feltöltik. Úgy vélte, amint az időjárás lehetővé teszi, a jelenleg egy rövid szakaszon elterített kopóréteget két hét alatt teljesen elkészítik. Az újonnan készült aszfaltozott útszakasz mindkét végén legtöbb 6,5 tonnás tengelyterhelést engedélyező táblákat szereltek fel, ezek a nehézgépjármű-forgalmat, a rönkszállítókat igyekeznek távol tartani.

A Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálata közölte, folyamatban van az út további szakaszának felújításához szükséges szerződés előkészítése is, ezt követően kezdődhet a töltés és a tört kő leterítése Büdösfürdő központjáig. Amennyiben novemberben több napig 5 Celsius fok feletti hőmérséklet lesz, akár az első aszfaltréteget is elkészíthetik. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke úgy nyilatkozott, hogy a több mint 4 millió lejes beruházás költségeit a megyei tanács kénytelen volt saját forrásból fedezni, miután a felújításhoz támogatást biztosító regionális fejlesztési minisztérium felfüggesztette az elszámolások elfogadását forráshiány miatt. Az összeget igyekeznek visszaigényelni a kormánytól annak érdekében, hogy a megye más útjain is elkészülhessenek a beruházásokkal. A büdösfürdői út felújításának folytatása szerinte a tervezőn és a kivitelezőn múlik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés