
Fotó: Facebook.com/Outdoor More Than Explore
A Királyerdő-hegység tíz korábban lezárt barlangjának szervezett látogatását tette lehetővé a Bihar megyei Védett Területek és Fenntartható Fejlődés Központja (CAPDD) – közölte a nagyváradi sajtó az illetékesek sajtótájékoztatója alapján.
2017. augusztus 08., 09:592017. augusztus 08., 09:59
Az Erdon.ro portál beszámolója szerint lezárult az a másfél éves program, amelynek keretében svájci támogatással tettek látogathatóvá tíz barlangot. A 85 ezer svájci frank értékű program keretében a legtöbb barlangot biztonsági kapuval látták el, barlangi útvonalakat alakítottak ki, tanulmányokat, menedzsmentterveket, látogatási szabályzatokat készítettek.
A barlangok csak képzett barlangi vezetővel lesznek látogathatók. A látogatóknak a www.padureacraiului.ro honlapon megadott utazásszervezőkkel kell felvenniük a kapcsolatot. A CAPDD illetékesei elmondták, kalandtúrákra vágyó látogatókra számítanak, akik megfelelő felszereléssel - védőruhával, sisakkal, lámpákkal - léphetnek be a föld alatti üregekbe.
és hány személyből áll a csoport. A túravezetők nem csupán a barlangokról, hanem az azokkal kapcsolatos környezetvédelmi tudnivalókról is tájékoztatják a turistákat.
A barlangok között vannak kezdőknek ajánlottak, mint például a Dobos- vagy a Bőgő (Gruetului)-barlang, vannak közepes nehézségűek, amelyeket jó fizikai állapotban lévő, gyakran túrázó látogatóknak ajánlanak. Utóbbi kategóriába tartozik a Pokol(Batranului)-, a Bíró Lajos (Moanei)-, az Osoi- és a Gálosházi(Galaseni)-barlang.
a Ciur-Ponor-, a Hartopul Bonchii-, a Király(Craiului)-barlang és a Szelek (Vantului) barlangja. Utóbbi Románia leghosszabb barlangja; járatai elérik a 42 kilométert.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!