Hirdetés

Krízishelyzet alakult ki a csíkszeredai onkológián

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Krízishelyzet alakult ki a csíkszeredai kórház onkológiai osztályán, ahol egyetlen szakember kénytelen ellátni a betegeket. Az egészségügyi intézmény más részlegeire is várják a szakembereket.

Molnár Rajmond

2016. szeptember 06., 12:192016. szeptember 06., 12:19

Az onkológiai és az ideggyógyászati osztályokon van a kelleténél jóval kevesebb szakorvos a csíkszeredai megyei sürgősségi kórházban, de más osztályokon is elkelnének a szakemberek – nyilatkozta Demeter Ferenc kórházmenedzser. Mint kifejtette, az onkológiai osztályon dr. Csíki Csongor távozása után két szakorvos maradt, pár hétre rá egy újabb távozó miatt pedig egy főre csökkent a szakemberek száma, így már jó ideje csak egy szakorvos dolgozik az onkológián. Az ideggyógyászat is egy szakorvossal üzemelt, viszont hamarosan két neurológus lesz. Ennek köszönhetően pedig beindulhat a járóbeteg-rendelés az osztályon, mesélte Demeter Ferenc.

A kórházmenedzser szerint a két neurológuson kívül még mindenképpen szükség lenne ideggyó­gyász szakemberekre a kórházban, hogy megfelelőképpen lefedjék a páciensek igényeit. „A jövő titka, hogy ezek a problémák mikor oldódnak meg. Mi igyekszünk szakorvosokat keresni, és az intézményben megfelelő, vonzó körülményeket biztosítani számukra. Ebben a megyei önkormányzat is partnerünk az orvoslakás-vásárlás és -építés keretében” – utalt a megyei tanács által támogatott szolgálatilakás-programra a kórházmenedzser.

A csíkszeredai kórházban az említett két osztályon kívül idegsebészre, plasztikai sebészre, gyereksebészre, szájsebészre és szülész-nőgyógyász szakemberekre is szükség lenne, sorolta Demeter Ferenc, aki szerint ezeken az osztályokon nincs akkora krízishelyzet, mint az onkológián. Az illetékes arról is beszámolt, hogy a sürgősségi osztályra is szeretnének még orvosokat alkalmazni, vannak még helyek, ahol bővítenék a személyzetet. Demeter Ferenc szerint a betöltetlen állások ellenére a csíkszeredai sürgősségi kórház országos és megyei viszonylatban is jól áll a szakorvosok számát tekintve. „A szakemberhiány tavalyhoz és azelőtthöz képest is javuló tendenciát mutat” – mutatott rá Demeter.

Egyébként mintegy tizenháromezer orvos hiányzik a hazai egészségügyi rendszerből, számos városban a legfontosabb kórházi osztályokon – kardiológián, onkológián, intenzív osztályon – nincs szakember, derül ki egy nemrég végzett felmérésből. A Mediafax hírügynökség által ismertetett jelentés szerint nincs olyan megye, ahol ne lennének szabad orvosi állások, egyes térségekben pedig a munkahelyek szinte fele betöltetlen.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés