Hirdetés

Közvita Temesváron a "szégyenszoborról"

Közvitát kezdeményez Nicolae Robu, Temesvár polgármestere arról, hogy köztérre kerüljön-e a városban a Hűség oszlopa nevű - a korabeli magyar lakosság által "szégyenszoborként" emlegetett - emlékmű.

MTI

2013. szeptember 22., 19:212013. szeptember 22., 19:21

A neogótikus stílusú emlékművet 1853-ban Ferenc József osztrák császár adományozta Temesvárnak hálája jeléül, amiért a város védői 1849-ben ellenálltak a magyar szabadságharcosok több mint száznapos ostromának.

A polgármester azt követően nyilatkozott erről vasárnap a Timis Online portálnak, hogy pénteken tárgyalt az emlékmű felállítását kifogásoló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi vezetőivel.

\"Az első pillanattól azt mondtam, hogy a Balcescu téren kialakítandó körforgalom közepén álljon egy emlékmű. Azt javasoltam, hogy ez a Hűség oszlopa legyen\" - idézte a portál a polgármestert. Robu azt is hozzátette, hogy az egészséges társadalmak elfogadják a múltjuk jó és árnyoldalait egyaránt, és nem érti, miért csinálnak egyesek ügyet az emlékmű felállításából.

Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, a polgármesterrel folytatott beszélgetésen azzal érveltek: nem szerencsés, ha az 1989-es forradalom városában egy olyan emlékművet állítanak köztérre, amely az abszolutizmus győzelmét hirdeti egy szabadságharc fölött.

Azzal is érveltek, hogy az emlékmű a Lippai úti temetőben Temesvár osztrák védőinek a korábbi tömegsírját jelöli meg. Az RMDSZ-elnök azt is megjegyezte, eddig több százan írták alá azt a jegyzéket, amelyben a temesvári magyarság az emlékmű köztérre költöztetése ellen tiltakozik.  

Az 1853-ban felavatott emlékmű eredetileg a temesvári vár egyik terén állt. Az építményen allegorikus alakok jelezték az osztrák katona fő jellemvonásait. Az emlékmű talapzatáról szörnyalakok acsarkodtak felfelé, a magyar honvédeket jelképezve. A magyar lakosság többször megrongálta az alkotást, ezért az emlékmű szörnyalakjait 1885-ben eltávolították. Az emlékmű 1936-ban került a Lippai úti temetőbe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 20., hétfő

Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében

A Temes Megyei Törvényszék hétfőn elhalasztotta az ítélethirdetést abban a büntetőperben, amelyben öt aradi vizsgabiztost azzal vádolnak, hogy 2022-ben és 2023-ban pénzért segítették át a jelölteket a gépjárművezetői gyakorlati vizsgán.

Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Változékony időjárással fordulunk rá augusztusra – Mutatjuk a kéthetes előrejelzést

Változékony lesz az időjárás a következő két hétben, meleg időszakokra, átmeneti lehűlésre és záporokra, zivatarokra egyaránt számítani kell – derül ki a meteorológiai szolgálat július 20. és augusztus 2. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással fordulunk rá augusztusra – Mutatjuk a kéthetes előrejelzést
2026. július 19., vasárnap

„Csőbe húzták” az EU új határvédelmi rendszerét Kolozsváron az egypetéjű ikrek

Amellett, hogy gyakran hosszú sorok kígyóznak az Európai Unió idén tavasszal bevezetett, új határellenőrzési rendszere (EES) miatt, egy másik fontos problémára is ráirányította a figyelmet a sajtó. A filmekbe illő jelenet a kolozsvári reptéren történt.

„Csőbe húzták” az EU új határvédelmi rendszerét Kolozsváron az egypetéjű ikrek
2026. július 19., vasárnap

Vita robbant ki az egyik bánsági városban a játéktermek elköltöztetése miatt

Nem fogadja egyöntetű lelkesedés Temesváron az önkormányzat döntését, hogy egy jelenleg beépítetlen város széli telekre költöztetnék a településen működő játéktermeket.

Vita robbant ki az egyik bánsági városban a játéktermek elköltöztetése miatt
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Széllökésekkel, villámlással érkeznek a zivatarok Erdély számos vidékére

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A meteorológusok ugyanakkor elsőfokú hőségriasztásokat is kiadtak az ország több megyéjére és a fővárosra.

Széllökésekkel, villámlással érkeznek a zivatarok Erdély számos vidékére
2026. július 19., vasárnap

A nagyváradi Pride-felvonulás engedélyezését kérik az európai Zöldek

Az Európai Zöldek Pártja (EGP) és a SENS felszólította a román kormányt, a nagyváradi városvezetést és az illetékes hatóságokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a Nagyvárad Pride-ot biztonságos körülmények között lehessen megrendezni.

A nagyváradi Pride-felvonulás engedélyezését kérik az európai Zöldek
2026. július 19., vasárnap

„A hit nem marketingkérdés” – Tönkő-Lukács Levente lelkész a fogyasztói és gyülekezeti mentalitás összefüggéseiről (2.)

„Mindannyiunknak újra fel kell tennünk ugyanazt a kérdést: miért megyek vasárnap a templomba?” – fogalmazta meg többek közt Tönkő-Lukács Levente, a Hargita megyei Nagysolymoson szolgáló református lelkész.

„A hit nem marketingkérdés” – Tönkő-Lukács Levente lelkész a fogyasztói és gyülekezeti mentalitás összefüggéseiről (2.)
Hirdetés
2026. július 18., szombat

„Krisztust nem kell »eladhatóbbá« tennünk” – Tönkő-Lukács Levente református lelkész a fogyasztói mentalitás hatásáról (1.)

„Istenből élmény lett. Az istentiszteletből program. A gyülekezetből szolgáltató. Mi pedig fogyasztók lettünk” – fogalmazta meg többek közt Tönkő-Lukács Levente, a Hargita megyei Nagysolymoson szolgáló református lelkész.

„Krisztust nem kell »eladhatóbbá« tennünk” – Tönkő-Lukács Levente református lelkész a fogyasztói mentalitás hatásáról (1.)
2026. július 17., péntek

Novemberben nem indulnak járatok a temesvári repülőtérről

Három hétre teljesen leáll a forgalom a temesvári nemzetközi repülőtéren: 2026. november 2. és 22. között egyetlen repülőgép sem szállhat fel és nem landolhat, mivel a repülőtér fel- és leszállópályáját felújítják.

Novemberben nem indulnak járatok a temesvári repülőtérről
2026. július 17., péntek

Új fejezet kezdődik a gernyeszegi Teleki-kastély történetében. Gróf Teleki Kálmán felújításról, nemesi örökségről a Krónikának

Megnyitotta kapuit a gernyeszegi Teleki-kastély, Erdély egyik legjelentősebb barokk műemléke. A felújításról, a kastély múltjáról és jövőjéről, valamint a Teleki család örökségéről gróf Teleki Kálmánnal beszélgettünk.

Új fejezet kezdődik a gernyeszegi Teleki-kastély történetében. Gróf Teleki Kálmán felújításról, nemesi örökségről a Krónikának
Hirdetés
Hirdetés