Hirdetés

Közös szilveszteri koccintásra hívnak az erdélyi városok önkormányzatai

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Közös óévbúcsúztatásra, illetve újév-köszöntésre várják a helyieket és a vendégeket is az erdélyi városok főterén vasárnap sorra kerülő szabadtéri szilveszteri ünnepségek szervezői.

Bíró Blanka

Baricz Tamás Imola

Kőrössy Andrea

Széchely István

2017. december 30., 18:482017. december 30., 18:48

2017. december 30., 18:512017. december 30., 18:51

Tűzijátékkal, ingyenes pezsgőzéssel és koncertekkel köszönthetik az új évet az erdélyi városokban azok, akik részt vesznek az önkormányzatok által szervezett szilveszteri ünnepségeken. Kolozsváron a Főtérre kilátogatók bérmentesen használhatják a korcsolyapályát, Nagyváradon hosszabbított programmal működik a karácsonyi vásár, míg Gyergyószentmiklóson szerencsemalacot nyerhetnek az óévbúcsúztatók.

A kincses város főterén vasárnap este 10 órakor kezdődik a polgármesteri hivatal által szervezett műsor hivatalos programja. Az ünnepség szépséghibája, hogy a városháza ezúttal sem gondolt Kolozsvár magyar közösségére: az éjféli lézershow és tűzijáték előtt két, utána pedig egy harmadik román együttes szórakoztatja a közönséget. Az újév-köszöntők számára ugyanakkor 700 üveg pezsgőt nyitnak ki az önkormányzat közleménye szerint.

Hirdetés

A 2017-es év utolsó napja egyben a kolozsvári karácsonyi vásár végét is jelenti, a helyieknek 31-én éjszaka lesz még lehetőségük ajándéktárgyakat és különféle finomságokat vásárolni.

A városháza azt is közölte: szilveszter alkalmából reggel 10 és délután fél 4 között, valamint este 10-től fél 12-ig ingyenesen használható a Mátyás-szoborcsoport körül felállított korcsolyapálya.

Nagyváradon sem maradhat el a tűzijáték a polgármesteri hivatal által a Szent László téren tartandó szilveszteri ünnepségen, amelyen ugyanakkor a téli ünnepekhez kapcsolódó ételeket kínálnak a jelenlevőknek.

Kolozsvárhoz képest a partiumi megyeszékhelyen valamivel nemzetközibb lesz a zenei felhozatal, este fél 11-től éjfélig ugyanis Max Merseny németországi szaxofonista zenél a közönségnek.

A városháza egyébként közleményében nagyszabású, 10 perces tűzijátékot ígér, az előző évekhez képest pedig egy másik újdonság, hogy ezúttal három helyszínről lövik fel a rakétákat. A karácsonyi vásár és a korcsolyapálya vasárnap egészen éjfélig nyitva tart.

Negyedórás tűzijátékkal készülnek Székelyudvarhelyen

Sepsiszentgyörgyön is hagyománynak számít már a főtéri szilveszteri utcabál, amelynek keretében nemcsak éjfélkor, hanem 1 órakor is tűzijátékkal ünneplik az új évet.

•  Fotó: Archív Galéria

Fotó: Archív

A város önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház által szervezett eseményen évek óta több ezer ember köszönti együtt az új esztendőt. Idén a zenei bemelegítést Lohn Jennon sepsiszentgyörgyi DJ biztosítja, aki 22.30-tól indítja a nyers brit basszusra és finom melodikusságra épített szettjeit. Az óév utolsó koncertjét Nicola adja, a román könnyűzenei énekesnő nem ismeretlen a szentgyörgyi közönség előtt.

Az éjféli koccintást és tűzijátékot követően Homonyik Sándor és zenekara koncertezik, az ismert slágerek mellett újabb dalok is felcsendülnek.

A magyarországi énekes egyébként az első sepsiszentgyörgyi szilveszteri utcabál meghívottja volt 2010 decemberében.

Székelyudvarhely ugyancsak szabadtéri koncerttel és a megszokottnál hosszabb pirotechnikai show-val zárja a 2017-es évet, illetve köszönti 2018-at. Az ünnepség vasárnap 23 órakor a helyi Friday Rehab koncertjével kezdődik a Márton Áron téren, éjfélkor pedig 16 perces tűzijátékkal szórakoztatják a közönséget – közölte a városháza sajtóosztálya. Tájékoztatásuk szerint

a 20 ezer lej értékű tűzijátékot ötszáz rakéta alkotja, ezek mintegy 4100 fényeffektussal kápráztatják el a szilveszterezőket, és a kivitelező pirotechnikai cég ígérete szerint rendkívül látványos és hangzatos égi show-ra lehet számítani.

Az újév-köszöntő idejére lezárják a Márton Áron teret, illetve a Városháza tér egy részét az autós forgalom előtt.

Szerencsemalacot sorsolnak ki Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklóson, ahol a tapasztalatok szerint ugyancsak nagy népszerűségnek örvend a hagyományos szilveszteri mulatság, az év utolsó napján a művelődési ház előtti térre várnak mindenkit az új esztendő köszöntésére. A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ szervezésében zajló szabadtéri szilveszteri programról Fórika Sebestyén, az intézmény vezetője elmondta, idén is a résztvevők szórakoztatását tűzték ki célul, lehetőséget adva arra, hogy a gyergyóiak és a vendégek együtt búcsúztassák az óévet, illetve köszöntsék a 2018-as esztendőt.

Az év utolsó estéjén 11 óra után várják az ünneplőket: a sepsiszentgyörgyi Trend5 koncertje negyed 12-kor kezdődik.

A már megszokott program szerint éjfél előtt 15 perccel állnak színpadra a város egyházi és világi elöljárói rövid újév-köszöntő gondolataikat tolmácsolni, majd pontban éjfélkor sor kerül a tűzijátékra.

•  Fotó: Pixabay.com Galéria

Fotó: Pixabay.com

Ezt követi a tombolasorsolás, majd közel egy óráig ismét a Trend5 biztosítja a muzsikát. Fórika Sebestyén elmondta: még mindig sokan nem tudják, hogy a szilveszteri tombola ingyenes, a szelvényeket a szervezők, illetve az önkéntesek a helyszínen osztják szét, és érdemes részt venni ezen, hiszen értékes nyereménytárgyakat sorsolnak ki: a fődíj, a szerencsemalac ezúttal sem marad el.

Az állatkert a megszokott program szerint működik

A marosvásárhelyi városháza által szervezett szilveszteri program vasárnap este fél 11-kor kezdődik a Kultúrpalota közelében felállított színpadon. A program etnikai szempontból viszonylag kiegyenlített:

a bukaresti Jukebox együttes és Giulia után a debreceni Kerozin zenekar lép fel.

Éjfélkor Dorin Florea polgármester köszönti az egybegyűlteket, ezt követi a tűzijáték. Szombaton a megszokott program szerint lehet korcsolyázni a Ligetben levő szabadtéri pályákon, de az év utolsó napján, vasárnap már rövidített program szerint működik, az utolsó, másfél órás turnus 14 órakor kezdődik. Január elsején nem fogadják a szabadtéri sportok kedvelőit.

Jó hír ugyanakkor a szabadtéri programok kedvelőinek, hogy a marosvásárhelyi állatkert a megszokott program szerint tart nyitva év végén és év elején is, azaz szombaton és vasárnap, sőt január elsején is 9–16 óra között tart nyitva a pénztár, és az utolsó látogatók egészen 17 óráig bent maradhatnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés