Hirdetés

Kövér és Szász a váradi református püspökségre látogatott

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) elnökségénél tett látogatást csütörtökön Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke és Szász Jenő, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.

Krónika

2016. október 14., 10:552016. október 14., 10:55

2016. október 14., 12:162016. október 14., 12:16

A KREK tájékoztatási szolgálatának pénteki közleménye szerint nagyváradi látogatásuk során a vendégek az egyház lelki és anyagi élete, a partiumi magyar református emberek helyzete iránt érdeklődtek. Csűry István püspök köszönetet mondott a segítségért, amelyet az anyaország részéről kapott az egyházkerület több nagyszabású terv megvalósításához, mint például a nagyváradi egyházkerületi székház megépítése, a sződemeteri Kölcsey-központ, vagy a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium szakműhelyeinek a kialakítása.

A közlemény szerint a püspök tájékoztatást nyújtott a szórványhelyzetről, az egyház közéleti felelősségvállalásáról, és beszámolt folyamatban lévő nagyszabású tervekről és munkálatokról, mint a járóbeteg-rendelő megépítése, az erdődi Drágffy Gáspár Egyháztörténeti Központ jövő évre tervezett megnyitása, vagy a reformáció ötszázadik évfordulóján a nagyváradi várban megrendezésre kerülő Egység Fesztivál. A megbeszélés után Kövér László és Szász Jenő munkavacsora keretében találkozott az egyházkerület esperesi karával.

A látogatásnak annak ismeretében is jelentősége van, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő, korábbi királyhágómelléki püspök a román kommunista titkosszolgálattal való együttműködéssel vádolja utódját. Korábban az is feltűnést keltett, hogy Soltész Miklós, a magyar kormány egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára idén júliusban látogatást tett a KREK-nél, majd a Csűry Istvánnal közösen rendezett sajtótájékoztatón támogatásáról biztosította a református egyházat és annak vezetőjét. Egyébként az egyházkerület október 21-én tartja tisztújító közgyűlését, a püspöki tisztségre Csűry István az egyedüli jelölt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés