
Kövér László (archív)
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
A Magyar Polgári Párt (MPP) a választás szabadságának jegyében úgy teremtette újra a politikai verseny és együttműködés kultúráját az erdélyi magyar politikában, hogy az nemcsak a magyar érdekek érvényesítését, hanem a magyarok közötti békességet is megerősítette – írta Kövér László házelnök az MPP tizedik születésnapját köszöntő levelében.
2018. március 25., 12:352018. március 25., 12:35
Az MPP szombaton az őshonos nemzeti közösségek jogvédelméről szóló konferenciával és gálaesttel ünnepelte meg Marosvásárhelyen hivatalos bejegyzésének tizedik évfordulóját. Kövér László, aki 2011 óta az MPP tiszteletbeli elnöke, az ünnepségen felolvasott levelében felidézte, hogy két Kárpát-medencei magyar pártnak is évfordulója van: 1988 márciusában született az idén 30 esztendős Fidesz, és 2008 márciusában jegyezték be a 10 esztendős Magyar Polgári Pártot.
– folytatta a párhuzamot a házelnök, aki szerint mindkét párt a nemzetileg öntudatos és elkötelezetten demokrata Kárpát-medencei magyar közösségnek köszönheti politikai létét.
Kövér László megtiszteltetésnek nevezte azt a bizalmat, amely az MPP tiszteletbeli elnökévé tette és egymás iránti bizalmuk megszilárdítására kérte a párt tagjait. Levele végén az április 8-i országgyűlési választásokra hívta fel a figyelmet, amelyen szerinte két tábor áll egymással szemben: azok, akik szolgálják a nemzetet és azok, akik kiszolgáltatják.
„Húsvét áldott ünnepe után ismét jön az elkerülhetetlen erőpróba: »Föl, föl vitézek a csatára!« Isten éltesse a Magyar Polgári Pártot Erdélyben, Isten segítse közösségünket a Kárpát-medencében!” – zárta köszöntő levelét Kövér László.
A marosvásárhelyi évfordulón
A kitüntetést idén azok a délelőtti konferenciára meghívott jelentéstevők is megkapták – Hoffmann Rózsa, Kalmár Ferenc és Csáky Pál –, akik munkájukkal európai szintű hivatkozási alapot teremtettek az őshonos nemzeti közösségek jogvédelméhez.
A Nemzetek szabadsága, Európa biztonsága című konferenciáról a magyar közmédiának nyilatkozva Biró Zsolt rámutatott: fontos nemzetközi szinten is tudatosítani az erdélyi magyarság problémáit, meg kell teremteni az erdélyi magyar „diplomáciát”, és szövetségeseket is kell találni az európai nagypolitikában.
Az MPP mintegy 60 erdélyi helység közéletében van jelen több mint kétszáz választott tisztségviselővel, a párt két jelöltje – Biró Zsolt pártelnök és Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki vezetője – pedig az RMDSZ listáján szerzett parlamenti képviselői mandátumot.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
szóljon hozzá!