
Fotó: Boda L. Gergely
Kortárs művészeti programokkal kezdődik idén a Vásárhelyi Forgatag, amelyet augusztus 18. és 27. között rendeznek meg Marosvásárhelyen.
2017. augusztus 09., 18:022017. augusztus 09., 18:02
Mint a fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, a Vásárhelyi Forgatagot idén kilencnaposra bővítették, hogy a Szféra nevet viselő, kortárs művészeteket bemutató programsorozat ne legyen egyszerre más, nagyobb horderejű rendezvényekkel.
Fülöp Tímea, a Szféra kortárs tér programfelelőse az MTI szerint elmondta, hogy
amely kortárs alkotóműhelyeknek ad otthont. A közönség megtekintheti többek között Vajda Boróka fotókiállítását, Anca Onuț grafikáit, valamint Könczey Elemér kolozsvári grafikus, lapunk munkatársának karikatúráit. Bemutatják az első erdélyi képregényt, amely szeptemberben fog megjelenni, és jelen lesz a sepsiszentgyörgyi Magma kortárs műhely is, ahol a látogatók kipróbálhatják a fényképelőhívást.
A Szféra zenei programjában romániai és magyarországi együttesek is szerepelnek. Fülöp Tímea
Ők romániai körúton vannak, és a Forgatag felkérésére Marosvásárhelyre látogatnak, ahol a közönség mellett a helyi zenészekkel is találkoznak. A Szféra programjából az irodalom sem fog hiányozni, Sebestyén Aba színművész kortárs magyar költők megzenésített verseit adja elő.
Tompa Gábor, a Forgatag szakmai vezetője, aki Zalaegerszeg és Marosvásárhely együttműködésének köszönhetően segít a szervezésben, elmondta: a Vásárhelyi Forgatag az elmúlt években nagyon sokat fejlődött, és jó ötletnek tartja, hogy kilencnaposra bővítették a fesztivált. Úgy vélte,
Felhívta a figyelmet a fesztiválturizmus fontosságára is, amely gazdasági erőt jelent.
A Forgatag egyik partnerintézménye idén is a Soós Zoltán által vezetett Maros Megyei Múzeum, amelynek szervezésében Kereszteződések címmel fiatal, Maros megyei képzőművészek mutatkoznak be. A tárlatra meghirdetett pályázatra huszonhatan jelentkeztek, és zsűri válogatja ki a kiállítandó, illetve a díjazott alkotásokat.
Szathmáry Zsolt a Bolyai Kollégium Alapítvány nevében közölte: a Forgatagon jelenlegi és volt élsportolók részvételével nyílt sportnapot tartanak, amelyen Maros megye legjobb magyar tannyelvű iskolájának, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak gyűjtenek pénzt atlétika- és kézilabdapályája, valamint öltözői felújítására.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!