
Miközben az egészségügyi minisztérium által elrendelt vizsgálat eredményei szerint csupán a Hexi Pharma termékeiből vett kórházi minták öt százaléka nem felel meg az előírásoknak, az újabb tényfeltáró írások további rendellenességekre világítanak rá, melyekben az ellenőrzést elrendelő egészségügyi miniszter és a főügyészség is érintett.
2016. május 04., 18:282016. május 04., 18:28
2016. május 04., 19:522016. május 04., 19:52
Csupán az ellenőrzések során vett minták öt százaléka nem felel meg az előírásoknak, ami a kórházakban használt fertőtlenítők összetételét illeti – ismertette szerdán Patriciu Achimaş-Cadariu egészségügyi miniszter az intézményekben kezdeményezett nagyszabású vizsgálat eredményét.
Mint mondta, 3526 mintát vettek, és az egészségügyi hatóság, illetve a kórházak laboratóriumaiban elvégzett tesztek során csupán 150-nél, azaz a minták öt százalékánál találták úgy, hogy a fertőtlenítőszerek nem elég hatékonyak. A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a teszteket az év folyamán többször megismétlik, és meghozzák a szükséges intézkedéseket, ha kell, akár be is tiltják az inkriminált tisztítószereket. A betegek biztonságban vannak, jelentette ki a miniszter, aki kedden Dacian Cioloş kormányfőt is tájékoztatta a kórházi fertőtlenítőszer-botrány fejleményeiről.
A miniszterelnök szerdán a Facebook közösségi portálon közölte, hogy a fertőtlenítőszer-ügy mihamarabbi tisztázását kérte a tárcavezetőtől, annak érdekében, hogy „a betegek visszanyerjék a romániai egészségügyi rendszerbe vetett bizalmukat”. További tájékoztatást kért és a vizsgálatok folytatását rendelte el, szerinte ugyanis meg kell előzni, hogy emberéletek kerüljenek veszélybe, idézte a Mediafax hírügynökség Cioloșt.
A főügyészség egyébként szerdán jelentette be, hogy az ügyben ismeretlen személy ellen indított vizsgálatot a betegségek leküzdésének meghiúsítása és bizonyos termékek hamisítása és helyettesítése vádjával. Az egészségügyi minisztérium korábban közölte, hogy az általa elrendelt ellenőrzések eredményeit is továbbítja a főügyészségnek.
Cadariu is szerződött a Hexi Pharmával?
A Mediafax beszámolója szerint egyébként a kolozsvári onkológia nyolc szerződést is kötött a fertőtlenítőszerek hígításával vádolt Hexi Pharma céggel 2012–2015 között, azaz épp abban az időszakban, amikor Patriciu Achimaş Cadariu jelenlegi egészségügyi miniszter volt az intézmény menedzsere.
A hírügynökség a Hexi Pharma szerződéseit vizsgáló Románia Kezdeményezés Civil Mozgalom kimutatására hivatkozva azt állítja, hogy a rákos betegek kezelésére szakosodott intézmény fertőtlenítő- és egyéb tisztítószerek beszerzésére kötött szerződéseket a vállalattal, melyek értéke meghaladta a 160 ezer lejt. Az első szerződést 2012 júliusában írták alá, míg a jelenlegi tárcavezető ugyanazon év februárjában került a kolozsvári intézmény élére. A Mediafax Cadariut is meg akarta szólaltatni az ügyben, a miniszter azonban nem volt elérhető.
Feláron árulták a hígított fertőtlenítőt
Eközben a tényfeltáró anyagokat készítő Rise Projekt nevű hírportál arra derített fényt, hogy Dan Alexandru Condrea, a Hexi Phrama tulajdonosa eredetileg Németországból szerezte be a fertőtlenítőszert saját, Ciprusban bejegyezett offshore cégén keresztül, melytől tízszeres feláron vásárolta meg és hígítva adta tovább a romániai kórházaknak. Míg a németországi szer literéért 7,9 eurót fizetett, a kórházaknak már 100 euróért árulta.
A cikk írói a tranzakció dokumentumaira hivatkozva kifejtik, hogy a vállalkozó kétszeresen is nyert az üzleten: egyrészt már eredetileg tízszeres árat állapított meg, másrészt fel is hígította a szert. A Románia Kezdeményezés civil szervezetre hivatkozva arról is írtak, hogy a Hexi Pharma az elmúlt években több mint kilencezer szerződést írt alá a romániai kórházakkal, ezek 90 százaléka közbeszerzési eljárás hirdetése nélkül köttetett.
Eredménytelen DNA-vádemelés?
A kórházi fertőtlenítőszer-botrányt pár hete kirobbantó Gazeta Sporturilor újságírói – Mirela Neag, Răzvan Luţac, Cătălin Tolontan si Alex Nicodim – eközben arra is fényt derítettek, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) már 2012-ben továbbított a főügyészségnek egy iratcsomót, melyben négy trükkös kórházi tisztítószer-beszerzésre hívták fel a figyelmet, ezek közül háromban a Hexi Pharma volt az érintett. A főügyészség azonban megszüntette a bűnvádi eljárást, mutat rá a Cătălin Tolontan blogján, a Tolo.ro-n megjelent anyag.
Eszerint a DNA első körben Bukarest II. kerületének ügyészségére küldte az ügyiratot, amely elkezdte a nyomozást, de 2014-ben lezárta, anélkül, hogy meghallgatásokat tartott volna. Tolontalék szerint az ügyészséghez 2016 márciusában is érkezett egy újabb bűnvádi feljelentés Condrea ellen, azonban a Hexi Pharma tulajdonosát ekkor sem hívták be meghallgatásra. A cikk szerint a legújabb, márciusi iratcsomó a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyosztály (DIICOT) asztalán van, érintetlenül.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!