2007. február 27., 00:002007. február 27., 00:00
Gheorghe Ciuhandu, a bánságinagyváros elöljárója azt vetette a megyeitanács szemére, hogy nem is egyeztettek velükakkor, amikor kialakult a jelenlegi nyomvonal. Constantin Ostaficiuc,a megyei tanács elnöke szerint viszont kivitelezhetetlena polgármester ötlete. „Kezdetben egyenes útonakarták vezetni a pályát Aradtól Déváig– magyarázta Ostaficiuc. – Ekkor a mi lobbinknakköszönhetően sikerült közelebb hozni Temesvárhoza nyomvonalat. Alighogy ezt elértük, most már aztis elvárnák, hogy még mélyebbenkanyarodjon az autópálya, és a temesvárikörgyűrű szerepét is ellássa, holott ezt aproblémát az önkormányzatnak márrégen meg kellett volna oldania.”
Ciuhandu a múlt hétenküldött levelet a megyei tanácsnak. Ebben kifejti,véleménye szerint az autópályáhozTemesvárnak, a nyugati régió legfejlettebbnagyvárosának kevés köze lesz, merttúlságosan távol halad el tőle. „Ráadásulminket meg sem kérdeztek, amikor a jelenlegi nyomvonalatkialakították” – panaszolta a polgármester,aki szerint az autópálya a jelenlegi elképzelésbencsak Arad és Déva számára lesz majdelőnyös.
Ciuhandu nehezményezte: nemlehet tudni, milyen kritériumok alapján választottákki ezt a nyomvonalat, mert véleménye szerint azajánlott megoldás sem műszakilag, sem gazdaságilagnem tekinthető megalapozottnak.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.