
Fotó: Barabás Ákos
Komputertomográffal (CT) szerelték fel a gyergyószentmiklósi és a székelyudvarhelyi kórházat abból az összegből, amit a Hargita megyei önkormányzat a kormánytól visszakapott pénzekből a helyi közösségek támogatására fordított – tájékoztatott közleményében a megyei tanács.
2018. január 21., 16:032018. január 21., 16:03
A megyei tanács honlapján elérhető adatok szerint az önkormányzat 8,3 millió lejt osztott szét a településeknek, ebből a székelyudvarhelyi városi kórház 150 ezer lejt, a gyergyószentmiklósi egészségügyi intézmény pedig 140 ezer lejt kapott. Az önkormányzat az egészségügyi beruházás mellett más projekteket is támogatott,
A közlemény szerint ugyanakkor minden térségben folytatják az oktatási intézmények korszerűsítését, valamint a közbiztonság javítását célzó intézkedések, amelyek keretében térfigyelő kamerákat szerelnek fel, és támogatják az önkéntes tűzoltó-alakulatokat.
Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke a csütörtöki rendkívüli tanácsülésen egyébként rámutatott: „a menesztett kormány gazdasági »hozzáértése«” miatt idén feleakkora összeg állt a megyei tanács rendelkezésére a községek és a városok költségvetés-kiegyenlítésére, mint tavaly. Ezért a településvezetőktől azt kérték, hogy hogy konkrét, a törvény által előírt dokumentációval előkészített fejlesztési tervekre igényeljenek pénzalapokat.
Borboly azt is elmondta: a beérkezett igénylések elsősorban olyan projektekre vonatkoztak, amelyek javítják az életkörülményeket, és elősegítik a gazdasági fejlődéshez, ezzel pedig hozzájárulnak a fiatalok szülőföldön való maradásához, valamint a külföldön élők hazacsábításához. „A mérlegelési szempont az volt, hogy legyen kézzelfogható eredménye a fejlesztési tervnek, és tényleges támogatást jelentsen a helyi tanácsoknak” – fogalmazott Borboly a közleményben.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!