Kommandó: a megélhetés került veszélybe

Erdei gyümölcsök és gomba gyűjtögetéséből próbálnak pénzhez jutni a munkanélküliek Az idei gyenge gomba- és erdeigyümölcs-termés veszélyezteti a kommandói lakók megélhetését – vélekedik Opra János, a háromszéki község alpolgármestere. Kovászna megye legmagasabban fekvő településén ugyanis az emberek hatvan százalékának nincs állandó munkahelye, emiatt a gombák és erdei gyümölcsök begyűjtése jelenti számukra az egyetlen bevételi forrást. Kommandó 1043 lakosából néhányan a hajdani fűrésztelep egy éve újraindult műhelyében dolgoznak, néhány embert a községháza alkalmazott közösségi munka elvégzésére, a többieknek azonban továbbra sincs állandó munkahelye.

Gazda Árpád

2006. július 26., 00:002006. július 26., 00:00

Ebben az időszakban Kommandó minden munkaképes lakosa a gomba és az erdei gyümölcs gyűjtésével foglalkozik, Opra János alpolgármester szerint azonban idén nem lesz nagy bevétel. Az elmúlt évekkel ellentétben ugyanis az időjárás egyáltalán nem kedvezett sem a gombának, sem az erdei gyümölcsöknek. Bár a kommandóiak többsége hetek óta járja a környező erdőket, kevés rókagombát tudtak begyűjteni. Várhatóan egy hét múlva azonban beérik az erdei eper, majd a málna és az áfonya, amelynek gyűjtésével és eladásával a helybeliek megpróbálnak annyi pénztartalékot felhalmozni, hogy az egész évet átvészeljék.
A polgármesteri hivatal öt hazai, illetve külföldi céggel kötött szerződést a község tulajdonában lévő erdőkből és a legelőkről származó gyümölcs és gomba felvásárlására. A cégek felállították gyűjtőpontjaikat a helységben, és kilenc erős lejért veszik a rókagomba kilóját. Egy tapasztalt gyűjtő naponta három-négy kilogramm gombát vagy gyümölcsöt tud összeszedni. A felvásárlók még nem hozták nyilvánosságra, mennyit fizetnek majd a gyümölcsért, mert az összeg a termés minőségétől és mennyiségétől is függ.
A Kommandó környéki erdőkben, az 1995-ös széldöntés után nagy területen terem a málna, amire a szomszédos megyékből is csapatokban jönnek szedők. Bár a kommandóiak panaszkodnak, hogy az idegenek elveszik előlük az egyetlen megélhetési lehetőséget, a polgármesteri hivatal tehetetlen, hiszen az erdészet tulajdonában lévő közel húszezer hektáros területről senkit sem tilthatnak ki.
A háromszékieknél is nehezebb helyzetben vannak a gyerővásárhelyiek. A Kolozs megyei négyszáz fős, magyarok és cigányok lakta faluban utóbbiak a környék erdeiben tíz és száz kilométereket barangolva gyűjtik a gombát. „Így legalább egy kicsi jövedelemhez és ennivalóhoz is jutunk” – magyarázza a Kolozsvár–Nagyvárad országút mentén áruló Marin Buni. Róka- és keserűgomba, valamint vargánya áll a kis asztalon, az alkutól függően tíz-tizenöt lejért adják kilóját. Napi tíz-tizenöt kilót ha eladnak, ami megmarad, hazaviszik, és elteszik télire. Nagybani kereskedők három-hat lejt ajánlottak kilójáért, de Buniék szerint ennyiért nem érdemes odaadni, inkább ők kilózzák a tűző napsütésben. A gyerővásárhelyieknek kocsit kell fogadniuk ahhoz, hogy a Gyalui-havasokban naponta 80–100 kilométereket utazzanak. Fejenként harminc-negyven lej a fuvar, egy kis harapnivalóval ez összesen napi 150–200 lejes költséget jelent. Ha szerencséjük van, tizenöt-húsz kiló gombával mennek haza, ami nagyjából a költségek fedezésére elegendő. „Miért csináljuk, ha nem jövedelmező? Azért, mert egy kis pénz csak megmarad, amit pedig nem tudunk eladni, besavanyítva vagy lefagyasztva eltesszük télire” – magyarázza Marin Buni, aki nemrég még a kapusi vasércbányában dolgozott, de a munkahelye megszűnt.
Két-háromszáz méterrel arrébb, a másik parkolóban a szintén gyerővásárhelyi Lakó Sándor és asszonya, Boros Elvira kínálják a rókagombát. Panaszkodnak, hogy gyenge a termés, mert nem esett eleget, ráadásul az útügyi hivatal alkalmazottai is zaklatják őket. „Ránk fogták, hogy mi szemetelünk a parkolóban, s a száraz galylyakkal és gyomokkal együtt a kis faasztalkánkat is elégették, míg az erdőn voltunk. Bementem a magyarkapusi községházára, a rendőrségre, és megkérdeztem tőlük: akkor menjünk inkább lopni?” – méltatlankodik Lakó Sándor. Benkő Levente, Kovács Zsolt
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek