Hirdetés

Kolozsváron is megjelent a Zika-vírus

Kolozsváron is megjelent a Zika-vírus: egy 36 éves, a Dominikai Köztársaságból hazatért férfit fertőzött meg a kórokozó. A férfin Romániában harmadikként igazolták a Zika-vírussal való fertőzést, de jól érzi magát, ezért hazaengedték a kórházból.

Kiss Előd-Gergely

2016. július 28., 18:012016. július 28., 18:01

2016. július 28., 20:232016. július 28., 20:23

Az egészségügyi minisztérium hivatalos tájékoztatása szerint a kolozsvári férfi július 6-tól július 13-áig a Dominikai Köztársaságban tartózkodott, ahol a Zika-vírus jelen van. Ezt követően, július 13-án az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahonnan július 21-én ért haza.

Irina Filipescu, a kolozsvári járványkórház szóvivője csütörtökön a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a férfi a múlt héten jelentkezett a kolozsvári egészségügyi intézményben, miután azt megelőzően a Karib-szigeteken töltötte a mézesheteit.

A beteg tünetei – egész testére kiterjedt bőrkiütések, izomfájdalmak, láz nélküli kötőhártya-gyulladás – egy héttel a hazatérését követően jelentkeztek. Emiatt beutalták a kórházba, elkülönítették, a tőle vett mintákat pedig a bukaresti Cantacuzino Intézetbe küldték, amely szerdán igazolta a Zika-vírus jelenlétét. A szaktárca mindenkit emlékeztet, aki olyan térségbe utazik, ahol igazolták a Zika-vírus jelenlétét, hogy a kórokozó szúnyogcsípéssel, illetve szexuális érintkezés útján terjed.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Műemléki szemlélettel újul meg a kolozsvári Erzsébet híd

A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.

Műemléki szemlélettel újul meg a kolozsvári Erzsébet híd
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Az angyalok dicsérete – Bogdán Szabolcs János református püspök karácsonyi pásztorlevele

Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.

Az angyalok dicsérete – Bogdán Szabolcs János református püspök karácsonyi pásztorlevele
2025. december 26., péntek

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
2025. december 25., csütörtök

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele

Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele
2025. december 25., csütörtök

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást

Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
Hirdetés
Hirdetés