
Nem hivatalos értesülések szerint Kolozsváron fogták el azt a román orvost, akit a halálos áldozatot követelő nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsítanak a magyarországi hatóságok. A rendőrség megerősítette a hírt a Krónikának.
2016. szeptember 01., 15:552016. szeptember 01., 15:55
2016. szeptember 01., 16:162016. szeptember 01., 16:16
A Digi 24 hírtelevízió információi szerint az 54 éves Dan Stamatiut egy kincses városi lakásban találták meg a román rendőrség munkatársai. A hírtévé úgy tudja, hogy a férfi birtokában volt a bűncselekmény során használt pisztoly is.
Ștefana Maria Moldovan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Krónikának megerősítette, hogy Kolozsváron elfogták a feltételezett tettest. Stamatiut jelenleg a megyei rendőrség fogdájában őrzik, majd a Kolozs megyei táblabíróságra szállítják, amely dönt a magyarországi kiadatásáról. A szóvivőtől megtudtuk, hogy az orvos egy Györgyfalvi úti lakásban tartózkodott, hollétéről pedig a magyarországi kollégáikkal való együttműködés nyomán szereztek tudomást a román rendőrök.
Amúgy a férfi ellen éppen csütörtökön adott ki európai elfogatóparancsot a magyar rendőrség kezdeményezésére a Nyíregyházi Járásbíróság. A gyanú szerint ő adott le lövéseket egy nyíregyházi házaspárra szerdán, majd egy szürke színű, MLB-257 forgalmi rendszámú Dacia Lodgy típusú személygépkocsival ismeretlen helyre menekült. Ezek szerint Stamatiunak még azelőtt sikerült átjutnia a román-magyar határon, hogy a magyar rendőrség szerda kora este körözést bocsátott ki ellene.
Mint arról beszámoltunk, a román férfi egy házaspárra lőtt rá egy Friss utcai családi házban Nyíregyházán, a 40 éves nő meghalt, a 49 éves férfit életveszélyes sebesüléssel vitték kórházba. A helyszínen egy 7 év körüli ikerpár is tartózkodott, ők nem sérültek meg, de sokkos állapotba kerültek.
Egyébként a gyanúsított a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház tüdőgyógyász főorvosaként dolgozott. Dan Stamatiu Facebook-profilja szerint az orvos Nagyváradon született, a helyi Emanoil Gojdu Gimnáziumban érettségizett, majd a kolozsvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (UMF) szerzett diplomát. Médiaértesülések szerint Dan Stamatiu féltékenységből lőtte fejbe a 40 éves nőt és annak férjét, miután a nő többször visszautasította a feltételezett gyilkos közeledését.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!