Hirdetés

Kolozs megye: épülhet a hulladékkezelő

Majdnem egyéves késéssel írta alá a Kolozs megyei önkormányzat a megyei hulladékkezelő központ létrehozásáról szóló szerződést a Confort Rt. vezette konzorciummal – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke.

Kiss Előd-Gergely

2012. január 10., 09:042012. január 10., 09:04

A szerződés aláírása azért késett, mert a közbeszerzési eljárást követően a jelentkező cégek több alkalommal is óvást nyújtottak be. Az elöljáró hozzáfűzte, a kivitelező áfa nélkül 25 millió euróért vállalta el a hulladékkezelő központ megépítését, a munkálatokat 14 hónap alatt kell befejeznie. Tişe elmondta: a Feleken épülő hulladékkezelő központban a szemetet előbb szelektálni fogják, majd a háztartási hulladékból komposztot készítenek, amellyel a kevésbé termékeny talajú szántóföldeket trágyázzák majd. A hulladékkezelő központ építésével párhuzamosan elkezdődik a megye szeméttelepeinek a felszámolása is, amely egy évig is eltarthat.

A központ kialakítása része a Kolozs megye integrált hulladékkezelő rendszere elnevezésű projektnek, amelynek összértéke több mint 255 millió lej, amelyből 199 millió lej a vissza nem térítendő támogatás, a Kolozs megyei önkormányzat önrésze mintegy 4 millió lej. A Kolozs megyei hulladék kezelését finanszírozó szerződést tavaly júliusban írta alá Borbély László környezetvédelmi miniszter és Alin Tişe Kolozs megyei tanácselnök.

A megyei tanácselnök ugyanakkor bejelentette: a szászfenesi és a kolozsvári önkormányzat segítségét kéri a regionális sürgősségi kórház megépítéséhez. Mint részletezte, a megyei önkormányzat önerőből nem tudja előteremteni a szükséges forrásokat, ezért kérte a két tehetősebb önkormányzat segítségét. Hozzáfűzte: annak ellenére, hogy a regionális kórház nemcsak Kolozs megyét, hanem az Északnyugati fejlesztési régió valamennyi megyéjét kiszolgálná, a többi megye elzárkózott attól, hogy saját forrásaiból támogassa a projektet. Tişe elképzelése szerint a kolozsvári, a szászfenesi és a megyei önkormányzat egy magánbefektetővel társulva finanszírozná a kórház felépítését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés