KMN – Példaképek kerestetnek: a sport társadalomra gyakorolt hatásáról értekeztek

Sportdiplomáciai befolyások

A Szentegyház (Iuliu Maniu) utcai olimpiai udvarban megtartott szerda délutáni beszélgetésen a sport és hatalom meglehetősen kusza viszonyrendszeréről tartott előadást Boros Miklós sportújságíró és Péter László sportszociológus. Abban mindketten egyetértettek, hogy az 1992-es barcelonai nyári olimpiai játékoktól kezdve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) globális befolyása egyértelműen megnőtt, azóta pedig következetesen próbálja globálisan érvényesíteni a saját sportdiplomáciai befolyását. Ugyanez mondható el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségről (FIFA), az Európai Labdarúgó Szövetségről (UEFA) is. Ezek a globális, állam feletti szervezetek képesek komoly nyomást gyakorolni a nemzetállamokra, ugyanakkor saját, jól megfontolt érdekeik mentén számos engedményt tesznek a politikai hatalomnak és a szponzoroknak.

Ha eddig azt gondoltuk volna, hogy maga az olimpiai eszme annyira nemes és egyetemes, hogy semmi köze holmi hatalmi viszonyokhoz, akkor most Péter Lászlótól megtudhattuk: a 19. század végén az arisztokrácia teret és hatalmat vesztett a polgársággal szemben, ezért a fair playt, az úriemberséget igyekezett eszményként állítani a polgárság felé. Rámutatott: Pierre de Coubertin, az újkori olimpiai játékok szülőatyja maga is báró volt. A sportszociológus szerint a bárót sokkolta az 1871–1872-es porosz–francia háború, a francia arisztokrácia ekkor döbbent rá, hogy a fiatalság nem eléggé felkészült fizikailag, az újkori olimpiák megrendezésével pedig éppen ezen kívántak változtatni.

Kifejtette: a modern nemzetállam aztán már közösségi ügy, az identitás építésének szolgálatába is állította a sportot, ez alól kivételt az 1936-os berlini nyári olimpia jelent, amelyik egy sor újítást hozott. Itt volt először olimpiai láng, tévé- és rádióközvetítés, valamint olimpiai falu. Mint részletezte, a náci állam kezdetben ellenezte az olimpiát, de aztán rájöttek, hogy remekül fel lehet használni a propaganda céljaira. A hatalomnak sok dolga van a sporttal, szabályozni próbálja, finanszírozza a közhasznú tevékenységét. Hozzátette: ez utóbbi Romániában deficites, holott a sportot az államok nemzeti és kollektív identitásépítésre, társadalmi kontrollra, diplomáciára, társadalmi integrációra és mobilitási csatornaként is használják.

Szenved az olimpiai eszme

A második sport témájú beszélgetésen Killyéni András sporttörténésszel és Könczei Somával, a Dribli Erdélyi Gyerekfoci klub alapítójával beszélgetett „házigazdaként” Boros Miklós. A résztvevők arra kérdésre kerestek választ, hogy mi az oka annak, hogy egy közepes futballteljesítmény tömegeket visz ki az utcára, míg az olimpiai aranyak jóval kevesebb embert mozgatnak meg.
Könczei Soma rámutatott: a foci a legegyszerűbb játék, szabályrendszerét könnyű megérteni, belépőszintje is a legalacsonyabb, emiatt is a legnépszerűbb sportág. Killyéni András ugyanakkor úgy vélte a sportról és a labdarúgásról külön kell beszélni.

„Az olimpia megítélése igen silány a focihoz képest, ami szomorú dolog. A riói játékokat beárnyékolják a doppingügyek, a bíráskodás minősége. Az olimpiai eszme rettenetesen szenved, ami nagy probléma” – fejtette ki a sporttörténész. Mint részletezte ezzel az a legnagyobb gond, hogy a versenysport így egyre kevésbé tud pozitív példákat állítani a fiatalok elé.

Mivel az olimpiákat négyévente rendezik, sokkal nagyobbak a társadalmi elvárások is a sportolókkal szemben. Amikor gyengébb eredmények születnek, az emberek hajlamosabbak az önkritikára – magyarázta Killyéni. „Az önkritikától pedig már nem kell sok ahhoz, hogy a politikusokat bírálják, ahonnan már egyszerű eljutni a sport állami finanszírozásáig és az adófizetők pénzéig” – fogalmazott a sporttörténész. Abban valamennyien egyetértettek, hogy az egyéni sportágak kiemelkedő szereplőinek csúcsteljesítményei ugyanakkor sokakat inspirálnak, nemcsak arra, hogy többet sportoljanak az emberek, hanem, arra is, hogy saját szakmájukban jobban teljesítsenek.