Kiújult a Dorin Florea polgármester és az Aquaserv közötti nyilatkozatháború

Lassú víz új utat mos Marosvásárhelyen Marosvásárhelyen máris feltörték a mintegy másfél hónapja átadott, 90 napig javított Cutezanþei utcát. Hasonló helyzet alakult ki a mindössze három hete átadott Hosszú utca (Bulevardul 1 Decembrie 1918) Fortuna és Corina üzletek közötti szakaszán, valamint a szintén jó állapotban lévõ Dózsa György utcában. A vízvezeték elrepedése okozta újabb forgalmi dugók alaposan kihozták a sodrából Dorin Floreát. A polgármester szerint az Aquaserv gúnyt ûz a város lakóiból, amikor – közpénzekbõl – egyik utat a másik után töri fel, ráadásul nem is állítja vissza eredeti állapotába az úttestet.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. október 24., 00:002006. október 24., 00:00

 „Tiszta csúfság, hogy több, csupán néhány hete korszerûsített fõutcát fel kellett törni, mert a vízszolgáltató pocsék munkát végzett” – kesergett Florea. Az elöljáró a továbbiakban sem számít javulásra, ugyanis a városháza nyilvántartásai szerint a három szolgáltató a tavaly télen szinte ötszáz útfeltörési engedélyt kért az elrepedt vezetékek megjavítására vagy kicserélésére. A csúcsot ebbõl a szempontból az Aquaserv tartja, utána következik az E.ON gázvállalat, majd a hõenergiát szolgáltató Energomur. „Hiába bírságoljuk a szolgáltatókat, mindaddig, amíg közpénzbõl fizetik a bírságot, az igazgatókat nem érdekli a hanyagságuk miatt keletkezett kár. Én velük fizettetném meg a bírságot, nem a vízdíjra csapnám rá” – vélekedett Dorin Florea.
Az Aquaserv álláspontja szerint a csõtörésekért nem a vízszolgáltató okolható. „A régi csõ nem tudja, hogy fölötte éppen azelõtt aszfaltozták újra az utcát. Az útjavítással együtt ki kellene cserélnünk a vezetékeket is, de mi csak az önkormányzat által jóváhagyott költségvetés és ütemterv szerint újíthatjuk fel a hálózatunkat” – replikázott a Krónika által megkeresett szóvivõ, Sófalvi Szabolcs.
A városháza szakemberei szerint egy-egy fõvezeték elrepedésekor a látszatnál is nagyobb kár keletkezik. A tetemes mennyiségben elfolyó víz beszivárog a talajba, és elmossa az út alapját. Az utóbbi idõben a városban több helyen is beomlott az úttest.


Mihály vajda még nem költözik
Az Aquaserven múlik Mihály vajda (Mihai Viteazul) szobrának az elköltöztetése is – jelentette ki Dorin Florea. Marosvásárhely polgármesterét három héttel ezelõtt felszólította Ciprian Dobre prefektus, hogy a két évvel ezelõtt hozott önkormányzati határozatnak megfelelõen helyezze a szobrot az annak szánt, várfal melletti helyre. „Mihály nagyon jól érzi magát ott, ahol van. És különben sem rajtam, hanem a vízszolgáltató vállalat engedélyén múlik a szobor elköltöztetése” – magyarázkodott a polgármester. Ezzel szemben az Aquaserv szóvivõje elmondta, hogy a vállalat már három évvel ezelõtt pozitívan véleményezte a városháza kérvényét, de a polgármesteri hivatal képviselõi a mai napig sem fáradtak be a vízszolgáltató székhelyére átvenni az engedélyt. A román fejedelem mellszobra immár három éve a régi városháza elõtt áll egy nikkelezett fémrúdból készült, ideiglenes talapzaton.

----------


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének