
Fotó: Nyugati Jelen
Kihallgatta hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Király András oktatási államtitkárt a marosvásárhelyi katolikus gimnázium létrehozása kapcsán indított bűnvádi eljárás keretében.
2016. november 21., 17:192016. november 21., 17:19
2016. november 21., 20:342016. november 21., 20:34
Az Aradi Nap portál tájékoztatása szerint az RMDSZ szakpolitikusát a vádhatóság marosvásárhelyi kirendeltségére idézték be. Király András a kihallgatást követően az aradi internetes lapnak elmondta, az oktatási intézmény működésének engedélyeztetése nem a minisztérium, hanem a megyei tanfelügyelőség kompetenciája. „Áttekintettük a kérdéseket, majd eljöttem\" – tette hozzá az államtitkár.
Mint ismeretes, Király András korábban a Krónikának is úgy nyilatkozott, hogy nem látja törvénytelennek a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozását. A magyar nyelvű oktatásért felelős államtitkár – aki az intézmény létrehozásakor is betöltötte a tisztséget a bukaresti szaktárcánál – lapunknak a bűnvádi eljárás beindítását követően elmondta, hogy Marius Pașcan korábbi Maros megyei prefektus feljelentése nyomán augusztus végén, szeptember elején a minisztérium ellenőrző testülete már vizsgálta a középiskola létrehozásának körülményeit, és nem találta törvényelleneseknek az alapító dokumentumokat.
Az államtitkár nem tartotta kizártnak, hogy a folyamatba becsúsztak bizonyos formai hibák, de úgy vélte, ezek nem változtatnak azon a tényen, hogy az iskola létrehozása törvényes volt. „Az iskolák létrehozásáról nem a tanügyi tárca dönt, hanem az önkormányzat és a tanfelügyelőség. A római katolikus teológiai gimnázium esetében mindkét intézmény pozitívan bírálta el a kérést\" – hangsúlyozta az államtitkár.
A DNA a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt 2014-es létrehozása miatt eljárást indított Tamási Zsolt József iskolaigazgató és Ștefan Someșan Maros megyei főtanfelügyelő ellen. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Ștefan Someșant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt-József igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítják.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!