Kilencvenévesen is aktív Kiss Margit nyugalmazott kolozsvári tanítónő
Fotó: Makkay József
Kiss Margit kolozsvári tanítónő idén januárban töltötte be 90. életévét, de aki a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényein találkozik vele, aligha egy visszavonultan élő nyugdíjas képét őrzi róla. Ma is érdeklődő, közösségi ember, aki előadásokra jár, szervez, kirándul, honismerettel foglalkozik. Harminchét évet töltött a pedagógusi pályán, 1990 óta pedig immár csaknem ugyanennyi időt nyugdíjasként – ám számára a nyugdíjazás nem a munka végét, hanem egy új élet kezdetét jelentette. A kolozsvári tanítónővel kilenc évtized emlékeiről, a kommunizmusbeli iskoláról és arról beszélgettünk, hogyan lehet kilencvenévesen is aktív tagja maradni egy közösségnek.
2026. augusztus 29., 18:182026. augusztus 29., 18:18
A kilencvenéves Kiss Margit ízig-vérig kolozsvári. Itt született, családjának több nemzedéke kötődik a városhoz. Felmenői között ugyan akadt Ausztriából, illetve a magyarországi Jászapátiból származó nagyapa is, de a család meghatározó része kolozsvári, református gyökerekkel.
A pedagógusi pálya iránti vonzalma nagyon korán megmutatkozott. Úgy tartja, már a kisgyermeken észre lehet venni, mi érdekli igazán, mihez van érzéke, milyen irányba indul majd szívesen.
Tanulmányai éppen olyan időszakra estek, amikor a romániai oktatási rendszert az új kommunista hatalom gyökeresen átalakította. Négy elemi osztály után gimnáziumba került, majd az 1948–1949-es tanügyi reformok következtében megváltozott az addigi iskolarendszer is. Kolozsváron akkoriban nem működött óvónő- és tanítóképzés, ezért új román és magyar osztályokat indítottak. Kiss Margit az elsők között végezhette el az új rendszerben működő négyéves képzést. Tanítói oklevelét 1953-ban szerezte meg Kolozsváron, és mindössze 17 és fél éves volt, amikor munkába állt.
Első munkahelye Egeres-gyártelep volt.
Az első és a harmadik osztályt egy tanító oktatta, a másodikosok és negyedikesek Kiss Margithoz kerültek. A román tagozaton mindössze egy osztály működött, felsőbb osztályok pedig helyben még nem voltak.
Kolozsvárról vonattal ingázott kalotaszegi munkahelyére. Mint meséli, abban az időben több pedagógus is ugyanígy utazott naponta a városból a környékbeli településekre.
Végül négy év múlva került vissza Kolozsvárra egy kalotaszegi kolléganőjének köszönhetően, aki cserével haza akart térni szülőfalujába. A kincses városban pályája ahhoz a városrészhez is visszavezette, ahol megszületett: az Írisz-telepi iskolában tíz esztendőt tanított.
Ezt a korszakot újabb tíz év követte a Györgyfalvi negyedben, majd tíz év a Monostoron. Pályája vége felé óvodákban is dolgozott, összesen mintegy négy éven át. Mire 1990 szeptemberében nyugdíjba vonult, 37 szolgálati évet tudhatott maga mögött.
Pedagógusi pályájának szinte teljes egésze a kommunista rendszer időszakára esett. Mégsem a nehézségek felsorolásával emlékezik vissza ezekre az évtizedekre. Azt mondja, számára mindenekelőtt a gyermek, a szülő és a pedagógus között kialakuló kapcsolat volt a lényeges.
A Györgyfalvi negyedben például tíz éven át román gyermekeket tanított. Magyar pedagógusként román nyelven kellett oktatnia, de ma is határozottan állítja: ezt nem élte meg teherként.
– fogalmaz.
Azt mondja, sem a gyermekek, sem a szülők részéről nem tapasztalt nemzetiségi távolságtartást. Sikerült olyan kapcsolatot kialakítania a családokkal, amelyben másodlagossá vált, hogy a tanítónő magyar, a gyermekek pedig románok.
„Annyira tudtam ragaszkodni a szülőkhöz, a szülők énhozzám és a gyerekek is, hogy nem tudom azt mondani, hogy érződött volna: én magyar vagyok, ők pedig románok” – emlékezik a fél évszázaddal ezelőtt történtekre.
Kiss Margit pedagógusi felfogásának egyik kulcsszava az összetartozás volt. Jóval azelőtt fontosnak tartotta ezt, hogy a kifejezés a magyar közélet gyakran használt fogalmává vált volna. A tanári közösségben is igyekezett olyan légkört teremteni, amelyben az apró gesztusoknak jelentőségük van.
Megünnepelték egymás születésnapját, egy szál virággal köszöntötték a kollégákat. Egyetlen esetre emlékszik, amikor egy román kolléganő rosszallását fejezte ki amiatt, hogy az igazgatónőnek szánt csokorban piros és fehér szegfű volt, zöld levelekkel, mert a színekből könnyű volt kiolvasni a magyar zászló színet. Kiss Margit azonban nem hagyta magát kizökkenteni. Mint mondta: a virág levele zöld, azon nem lehet változtatni, a piros és a fehér szegfű pedig egyszerűen szépen mutat egymás mellett.
Évtizedekkel később sem a konfliktus maradt meg benne ebből a történetből. Sokkal inkább az, hogy a mindennapok emberi kapcsolataiban magyarok és románok között többnyire természetes együttélés alakult ki.
Amikor 1990 szeptemberében nyugdíjba vonult, Kiss Margit 54 éves volt. Más számára ez jelenthette volna a lassítás kezdetét, nála azonban az ellenkezője történt.
Kilencvenedik születésnapján visszatekintve sajátos módon osztotta két nagy korszakra az életét:
Ennek a „második életnek” a gyökerei valójában jóval korábbra nyúlnak vissza. Gyermekkora óta szeretett kirándulni. Édesapja iparos ember volt, és a családban természetesnek számított, hogy kimentek a Bükkbe vagy máshova, Kolozsvár környékére. Még alig tudott rendesen járni, amikor már kis hátizsákot készítettek neki.
Később azonban rájött, hogy számára a kirándulás jóval több a természetjárásnál. Szenvedélyesen érdekelte a történelem és a földrajz, Kolozsvár múltja, a régi épületek története és általában Erdély kulturális öröksége. Fiatalon kapcsolatba került egy Kolozsváron működő turisztikai irodával: később elvégezte az idegenvezetői tanfolyamot is, és a tanítói hivatás mellett mindinkább második szakmájává vált az idegenvezetés.
Csoportkép a Kőváry László Honismereti Kör tagjaival
Fotó: Facebook/Kőváry László Honismereti Kör
A rendszerváltás és a nyugdíjazás új lehetőségeket nyitott előtte.
1992-ben saját kezdeményezésként idegenvezetői tanfolyamot indított.
Nem utazási irodát akart működtetni, hanem olyan embereket összegyűjteni és képezni, akiket hozzá hasonlóan érdekel Erdély, Kolozsvár, a történelem, a földrajz és az épített örökség.
A kezdeményezésből idővel kinőtt a Kőváry László Honismereti Kör, amely immár 34 éve működik. A kör tagjai az elmúlt több mint három évtizedben bejárták Erdélyt. Kiss Margit szerint ha ma maga elé teszi Erdély térképét, kevés olyan települést talál rajta, ahol a közösség tagjai ne fordultak volna meg.
A tagság természetesen együtt idősödött az alapítókkal.
Ez a közösség számára nem egyszerűen egy civil szervezet. Folytatása annak a pedagógiai gondolatnak, amelyet egész életében képviselt: embereket összehozni, tudást átadni, felkelteni mások érdeklődését a körülöttünk lévő világ iránt.
Kiss Margit többször hangsúlyozza: autodidakta embernek tartja magát. A tanítói oklevél megszerzésével számára soha nem fejeződött be a tanulás. Olvasott, képezte magát, történelmet és földrajzot tanult, megismerte Kolozsvár épületeit és Erdély településeit. Talán ez magyarázza leginkább, miért nem tudott és nem is akart klasszikus értelemben nyugdíjassá válni. A pedagógusi pályáról ugyan 1990-ben visszavonult, de a tanítás lényegét – az ismeretek továbbadását és a közösségépítést – nem hagyta abba.
És 90 évesen sem csak az emlékeiből él. Részt vesz Kolozsvár magyar közösségi életében, rendezvényekre jár, a Kolozsvári Magyar Napok programjai közül is többet felkeresett. Figyel, érdeklődik, tanul és találkozik az emberekkel.
Harminchét év pedagógusi szolgálat és harminchat nyugdíjasként eltöltött esztendő után így különös értelmet kap a saját mondata arról, hogy számára talán éppen a nyugdíjas korszak lett élete legszebb időszaka.
Már kisgyermekként tudta, hogy tanítónő szeretne lenni. Azóta harminchét év telt el, Komjátszegi Fábián Réka kezei közül pedig tanítványok százai kerültek ki. Ő ma is ugyanazzal a lelkesedéssel lép be az osztályterembe, mint pályája kezdetén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Szombaton felavatták Kolozsváron a Regionális Agyérbetegségi és Idegsebészeti Központot Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, Mircea Abrudean szenátusi elnök, Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter, valamint más tisztségviselők jelenlétében.
A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.
A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) különleges kiállítást mutat be az érdeklődőknek.
Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében erdélyi útjuk egyik legfontosabb tanulságaként azt emeli ki, hogy önmagában a párbeszéd kevés: annak akkor van értelme, ha konkrét eredménye is születik.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Erdélyi autópálya-szakasz is van azon projektek között, amelyek a héten közelebb kerültek a megvalósításhoz – jelentette be Horațiu Cozma közlekedési államtitkár.
A saját udvarában sem tehet meg mindent a tulajdonos: a diófa kivágásához külön engedély kellhet, a parlagfüvet felszólítás nélkül is irtani kell, az ágak és levelek elégetéséért pedig akár 30–45 ezer lejes bírság is járhat.
A templom szomszédságában épülő idősek nappali központja, a rendezetlen környezet, az elmaradó egyeztetések és mindenekelőtt a magyar állami támogatással létrehozott bölcsőde miatt gyűltek össze sérelmek a szászfenesi református gyülekezetben.
Egyre nagyobb gondot jelent az aszály szilágysági Varsolcon is. Bár a községben egyelőre nincs vízkorlátozás, a zöldségtermesztésből, faiskolákból és szőlőművelésből élő helyi gazdák attól tartanak, hogy bevételeik a termelés költségeit sem fedezik.
Bár Romániában a módszer még gyerekcipőben jár, európai szinten a szerves hulladékból nyert energia már széles körben elterjedt. Temesváron is elkezdték a piacokon összegyűlő romló élelmiszerhulladékot villamos árammá alakítani.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!