2012. január 17., 09:202012. január 17., 09:20
„Egy elhagyatott bányáról van szó, ahonnan az 1800-as években termeltek ki sót. A trapéz alakú kilátó 64 méteres magasságban lesz, egyelőre nem szögeztük le a munkálatok befejezésének határidejét, de reményeink szerint erre mielőbb sort tudunk keríteni” – részletezte Sebestyén.
A főmérnök arról is beszámolt, hogy tavaly gyarapodott a bányába látogató turisták száma: míg 2010-ben valamivel kevesebb, mint 400 ezer turistát jegyeztek, 2011-ben már közel 416 ezren érkeztek a bányába. A főmérnök elmondása szerint a gazdasági válság kedvezett a parajdi sóbányának, a romániai lakosok többsége ugyanis a külföldi, drágább nyaralások helyett a belföldi célpontokat választotta. „A bánya emellett a külföldi turisták számára is vonzó, Dániából például minden héten érkezik hozzánk egy csoport, valószínűleg egy ügynökség révén szereztek tudomást a helyről, de kínai látogatónk is volt tavaly. Az utóbbi években a belépők árát sem növeltük, hiszen minden bizonnyal kevesebb turista érkezne a bányába” – mutatott rá a főmérnök.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.