
Fotó: Pál Árpád
Küzdelmes és hosszú út vezet az autonómia megszerzéséig, bár elvi kifogás nem lehet ellene, nincs olyan nemzetközi testület, amely azt mondaná, kötelező megadni az autonómiát – hangsúlyozta Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2016. október 31., 12:362016. október 31., 12:36
2016. október 31., 14:162016. október 31., 14:16
Az igazgató a székelyföldi autonómiáról szólva azt mondta: jelenleg „nem áll a zászló” az autonómia ügyének a nemzetközi porondon, viszont sok kedvező példa van Nyugat-Európában. Megemlítette, hogy több fronton, a román közvélemény előtt és a nemzetközi porondon egyaránt tart a küzdelem a székelyföldi autonómiáért, az utóbbi években a magyarság – főleg a Székely Nemzeti Tanácsnak köszönhetően – egyre gyakrabban áll ki a nyilvánosság elé, erősítve a magyarok összetartozását, és egyben jelez a román kormánynak és a nemzetközi közvéleménynek is. Mindazonáltal az igazgató szerint a brüsszeli fórumokon belpolitikai ügyként kezelik az autonómiatörekvést, többségében a múltban sem volt nemzetközi támogatás, hanem belpolitikai tárgyalások révén jött létre autonómia.
Amint arról beszámoltunk, kiáltványban kérték Székelyföld területi autonómiáját azok, akik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívására őrtüzeket gyújtottak vasárnap este a székelyföldi települések környékén levő magaslatokon, falvakon, városokon Erdély-szerte, illetve Budapesten is. A fővárosban a XXII. kerületben, Budafok-Tétényben gyúlt őrmáglya. Szabolcs Attila (Fidesz), a kerület országgyűlési képviselője, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke, az esemény kezdeményezője az MTI szerint azt mondta: ha a székely nép nem létezne, az elmúlt ezer esztendőben kihalt volna a magyar szó a Kárpát-medencében és ma nem lennénk itt.
A Jóisten – folytatta – jókedvében teremtette a székelyeket, akik egy nagyon egyszerű dolgot akarnak, ez pedig az önrendelkezés, vagyis az autonómia. Annál is inkább, mert egy népcsoport nyelvi és kulturális megmaradásának garanciája az autonómia. Ezért a székelyek a területi autonómia eléréséhez kérik minden magyar támogatását és „nekünk kötelességünk segíteni ebben; az őrtüzekkel pedig felhívjuk a figyelmet arra, hogy az autonómia nélkül veszélyben a székelység jövője” – mondta Szabolcs Attila. A fővárosi megemlékezésen részt vettek Budafok, Budatétény, Diósd, Érd, Budaörs és Budakeszi civil szervezetei és a helyi székely közösségek is.
Az SZNT szeptember végén Székelyföld autonómiájának napjává nyilvánította október utolsó vasárnapját. Izsák Balázs SZNT-elnök a Farkaslaka fölötti Gordon-tetőn meggyújtott őrtűz mellett olvasta fel a kiáltványt.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!