2008. április 30., 00:002008. április 30., 00:00
„Nem korrekt, nem tartjuk helyesnek”
Szász Jenõ „kampányízû” rendezvénysorozatnak nevezte az Udvarhelyen május 1–9. között megrendezendõ, a megyei tanács által szervezett Hargitai Megyenapokat. „Nem tartom ildomosnak, hogy a Hargita Megyei Tanács mögé bújnak, és közpénzbõl kampányakciót folytatnak” – jelentette ki a városházán tartott kampánnyitó sajtótájékoztatón az MPP-elnök. Szász szerint nem véletlen, hogy az eddig csíkszeredai központú rendezvény súlypontja épp az idén tolódott el Udvarhelyre, amikor Bunta Levente száll versenybe a polgármesteri székért. Azt is kifogásolta, hogy a megyei önkormányzat május 8-ára díszülést tervez a székely anyavárosba. „Polgármesterségem 12 éve alatt soha nem üléseztek itt. Nem korrekt, nem tartjuk helyesnek” – fejtette ki Szász. A politikus, aki az MPP színeiben a megyei tanácselnöki tisztségre pályázik az önkormányzati választásokon, megígérte, ha megválasztják, ki fogja vizsgálni, nem történtek-e szabálytalanságok a rendezvénysorozat szervezése során.
Az MPP elnöke elutasítóan nyilatkozott az ellenfele, Borboly Csaba RMDSZ-es megyei tanácselnökjelölt által összeállított etikai kódexrõl is. „Etikusan csak a kampányidõszakban kell viselkedni? Borboly Csabának azért van szüksége etikai kódexre, mert etika nélkül él?” – kérdezte Szász.
Cáfol az RMDSZ
Bunta Levente tanácselnök értetlenségének adott hangot a Szász által megfogalmazott vádakkal kapcsolatosan. „Idén nyolcadik alkalommal szervezzük meg a Hargitai Megyenapokat. Ha valaki átnézi az elmúlt négy év programját, látni fogja, hogy az idei szegényesebb, éppen a kampánnyal való egybeesés miatt, tekintettel az ezzel kapcsolatos érzékenységekre” – mondta az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje. Bunta szerint a díszüléssel kapcsolatos kifogás is alaptalan, hiszen épp az MPP egyik tanácsosjelöltje, Papp Kincses Emese javasolta, hogy Udvarhelyen tartsák. Mint mondta, az ülésen post mortem Hargita Megyéért Díjat adományoznak dr. Vofkori Lászlónak, és az elismerést hagyományosan a kitüntetett lakhelyén-szülõvárosában adják át.
Elutasította a vádakat Borboly Csaba is. „Az én kampányom nem a sárdobálásról fog szólni, hanem arról, hogy melyek az emberek elvárásai, mit szeretnének a következõ négy évben, mire van szüksége a megyének” – fejtette ki az RMDSZ-es tanácselnökjelölt.
Az MPP-elnök elmarasztaló kijelentéseibõl a Zöld Párt székelyudvarhelyi tanácsosjelöltjeinek is jutott. „Opportunista banda, akik tele vannak frusztrációkkal” – sommázta véleményét a politikus. Szász szerint a csoportosulásnak, amelynek több tagja is autóipari és közúti szállítással foglalkozó cégnél dolgozik, illetve az off road versenyzés a hobbija, más párt színeiben kellett volna indulnia a választásokon. „Mindenkit a saját nyilatkozata minõsít” – reagáltak a támadásra a zöldek.
Pengõ Zoltán
Polgári majális
A Magyar Polgári Párt (MPP) 203 településen indít jelölteket az önkormányzati választásokon, 2777 helyi és 312 megyei tanácsosjelölt, illetve 132 polgármester- és 4 megyei tanácselnök-jelölt száll versenybe. Az országos kampányt május 2-án a székelyudvarhelyi polgári majálissal nyitják meg. A rendezvény díszvendége Tõkés László EP-képviselõ, Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke és Harrach Péter, a magyar Országgyûlés alelnöke. Itt mutatják be az MPP Új lehetõség címû keretprogramját is. Este 19.30-tól Rúzsa Magdi koncertezik.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.