
Fotó: Gligor Róbert László
Elkészültek a Maros megyei Nyárádmagyarós és Sóvárad közötti út felújításával, az útszakaszt csütörtökön adták át hivatalosan.
2015. június 26., 12:312015. június 26., 12:31
A szóban forgó útszakasz több tíz évvel ezelőtt, a földcsuszamlások miatt rongálódott meg és vált szinte használhatatlanná a gépjárműforgalom számára.
„Örvendek, hogy a regionális fejlesztési minisztériumnál beindított Regionális Operatív Programnak egyre több kézzelfogható eredménye látható. 13,5 kilométeres útszakaszról van szó, amely 20 kilométerrel lerövidíti az utat Szováta és Marosvásárhely között” – mutatott rá a hivatalos átadáson jelen lévő Borbély László.
Az RMDSZ Maros megyei képviselője elmondta, hogy az 56 millió lejes beruházás egy részét, mintegy 20 millió lejt a megyei tanács állt, a többit uniós forrásokból fedezték. Mint hangsúlyozta, az útszakasz felújítása révén a Marosvásárhely irányából érkező látogatók, akár autósok, akár biciklisek, civilizáltabb körülmények között és rövidebb idő alatt juthatnak el Szovátára. Borbély László azon meggyőződésének is hangot adott, hogy az útszakasz maximálisan ki lesz használva.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!