Hirdetés

Januártól a külképviseleteken is igényelhető az e-kártya

A külhoni magyar állampolgárok 2017. január 16-ától Magyarország külképviseletein is igényelhetik az új típusú személyi igazolványokat – közölte a budapesti belügyminisztérium.

Krónika

2016. november 15., 12:502016. november 15., 12:50

2016. november 15., 13:402016. november 15., 13:40

Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője írásban érdeklődött a magyar belügyi tárcánál, mikor nyílik lehetőségük a határon túli magyar állampolgároknak, hogy a külképviseleteken is igényeljék az év elején bevezetett okmányokat. Az ellenzéki politikus interpellációjában arra hivatkozik, hogy az elmúlt hetek során egy erdélyi magyar férfi és egy kárpátaljai diáklány is azzal a problémával fordult hozzá, hogy továbbra sincs lehetőségük a helyi konzulátuson igényelni az igazolványt, mivel azt csak az okmányirodai rendszerben lehet kérvényezni.

Válaszában Pintér Sándor belügyminiszter közölte, az új típusú személyazonosító igazolvány 2016. január 1-jei bevezetését követően megkezdődött annak a külképviseleteken történő igényléséhez szükséges jogszabályi módosítások előkészítése, a technikai feltételek biztosítása és a szükséges egyeztetések lefolytatása. Ennek eredményeként a magyar kormány szeptember 20-án benyújtotta az Országgyűléshez az egységes elektronikus ügyintézési rendszer kialakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely megteremti az új típusú személyazonosító igazolvány külképviseleten történő igénylésének törvényi alapjait.

A belügyminiszter hozzátette, az Országgyűlés által november 8-án elfogadott törvényjavaslathoz kapcsolódó kormányrendeleti végrehajtási szabályok kidolgozása folyamatban van, az új típusú személyazonosító igazolvány külképviseleteken történő igénylésére 2017. január 16-tól lesz lehetőség. Mindez azt jelenti, hogy a magyar állampolgársággal is rendelkező romániai magyarok a bukaresti nagykövetségen és konzulátuson, továbbá a kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátuson kérhetik az e-kártyát.

Egyébként az új típusú, idén januárban bevezetett elektronikus személyazonosító igazolvány igénylésének nem feltétele a magyarországi lakcím, az adóazonosító jel vagy TAJ-szám megléte, továbbá a személyazonosító igazolvány sem. Az okmányt elektronikus aláírásra is lehet használni, illetve a TAJ-kártya (Társadalombiztosítási Azonosító Jelet igazoló Hatósági Igazolvány) és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja. Az új e-kártya – ami összevonja a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a TB-kártyát és az útlevelet, és ami kibővíthető közlekedési kedvezmények igénybe vételére jogosító kártyákkal és akár diákigazolványként is funkcionálhat – érvényességi ideje a korábbi 10 év helyett 6 év, a 18 év alattiaknál 3 év.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Vasárnap zárul a néhai pápa által meghirdetett jubileumi szent év Gyulafehérváron

Erdélyben vasárnap, december 28-án zárják a Ferenc pápa által tavaly december 29-én meghirdetett Jubielumi Szentévet.

Vasárnap zárul a néhai pápa által meghirdetett jubileumi szent év Gyulafehérváron
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
2025. december 23., kedd

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót

2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót
2025. december 23., kedd

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül

A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei

Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei
2025. december 23., kedd

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)
2025. december 23., kedd

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon

A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon
Hirdetés
Hirdetés