Hirdetés

Izsák Balázs: alkotmányt sértett a táblabíróság

Nem volt kompetens a marosvásárhelyi táblabíróság érvényteleníteni Csíkszereda önkormányzatának a közigazgatási autonómiára vonatkozó határozatát, véli Izsák Balázs.

Krónika

2015. július 04., 16:242015. július 04., 16:24

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke közleményében leszögezi: a csíkszeredai és a többi településen elfogadott autonómiahatározatokat azért kezdeményezték, mert a román kormány a Helyi Autonómia Európai Chartáját megszegve, úgy kezdett hozzá az ország közigazgatási átszervezéséhez, hogy előzetesen nem kérte ki az önkormányzatok véleményét.

„Az önkormányzatok pedig nem tettek mást, mint hogy törvényes jogukkal élve kifejtették álláspontjukat a közigazgatási átszervezést illetően, és ennek megfelelően fordultak kéréssel Románia parlamentjéhez\" – mutat rá Izsák Balázs.

Az SZNT-elnöke szerint Románia alkotmánya és a közigazgatási bíróságokra vonatkozó törvény egyértelműen kimondja, hogy nem támadhatóak meg a közigazgatási bíróságon a közhatóságok azon dokumentumai, amelyek az illető hatóságnak a parlamenthez való viszonyára vonatkoznak.

„A szóban forgó határozatokkal az önkormányzatok a kormányhoz és a parlamenthez intézett kéréseket fogadtak el, ezek tehát olyan dokumentumok, amelyekre a jelzett törvényi előírások vonatkoznak. Következésképpen a prefektusoknak nincs joguk ezeket bíróságon megtámadni, ha pedig mégis ezt teszik, a bíróságoknak – illetékesség hiányában – el kell utasítaniuk az ilyen kereseteket. Megállapítható tehát, hogy ezekben az ügyekben a prefektusok is és a bíróságok is megsértették az alkotmányt és a törvényt\" – fogalmaz közleményében az SZNT elnöke.

Az SZNT arra biztatja a még perben levő önkormányzatokat, hogy hivatkozzanak ezekre a törvényi előírásokra, a pert jogerősen elvesztetteket pedig arra, hogy kezdeményezzenek rendkívüli jogorvoslati eljárást. Ezen perek lefolytatásához a Székely Nemzeti Tanács szakmai segítséget biztosít az azt igénylő önkormányzatoknak.

„Megállapítjuk ugyanakkor azt is, hogy az önkormányzati határozatok a közösségi akaratot fejezik ki és ezen sem a kormánymegbízott, sem a bíróság változtatni nem tud! Ezért továbbra is biztatjuk azon önkormányzatokat, amelyek még nem léptek, hogy mihamarabb fogadják el ezt a határozatot\" – zárja szombati állásfoglalását az SZNT.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés