Hirdetés

Ítéletre várnak a kolozsvári helységnévtáblák perében

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Bár hétfőn tárgyalta a Kolozs megyei ítélőtábla a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyét, kora estig nem hirdettek ítéletet.

Kiss Előd-Gergely

2016. szeptember 05., 18:532016. szeptember 05., 18:53

2016. szeptember 05., 19:462016. szeptember 05., 19:46

Szőcs Izabella, a felperes Minority Rights Egyesület képviselője a Krónikának elmondta: a hétfői tárgyaláson semmilyen új információ nem hangzott el, a kolozsvári polgármesteri hivatal jogi képviselője szokás szerint azzal érvelt, hogy csak azt teszik, amit a törvény előír, egyébként is kizárólag az önkormányzat hatásköre intézkedni az ügyben.

A felperes ügyvédje szerint az önkormányzat kicsit defenzívebb taktikát választott, a jogi képviselője ugyanis úgy fogalmazott, hogy maguk is szeretnének tisztán látni a kérdésben, tudni, hogy mi számít törvényesnek és mi nem. Szőcs Izabella hétfő délután még úgy nyilatkozott, a legvalószínűbb forgatókönyvnek azt tartja, hogy a bíróság elhalasztja a döntés kihirdetését legalább egy héttel. Azonban hozzátette, személyes véleményétől függetlenül akár az is előfordulhat, hogy új tárgyalást írnak ki az ügyben.

A napokban a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséért harcoló Musai–Muszáj civil akciócsoport nyílt levélben szólította fel Emil Boc polgármestert, hogy pereskedés helyett helyezze ki a város határába a többnyelvű helységnévtáblákat, ugyanis ennek megtagadásával Kolozsvár elveszítheti a hőn áhított Európa kulturális fővárosa 2021 címet. Kolozsvár pályázata ugyanis a kultúrák közötti párbeszédet, a nemzetiségi sokszínűséget, a toleranciát és diszkriminációellenességet alapvető értékként mutatja fel, de eközben még problémaként sem említi meg a mindezeket jelképező többnyelvű helységnévtáblák hiányát – áll a nyílt levélben.

Mint arról beszámoltunk, a kolozsvári polgármesteri hivatalt eredetileg a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány perelte be, kérve, hogy helyezze ki a többnyelvű helységnévtáblákat a város bejárataihoz. Első fokon a bíróság helyt adott a keresetnek, arra kötelezve a városvezetést, hogy a település öt bejáratánál lévő helységnévtáblákon magyar nyelven is tüntesse fel a város nevét. Később a táblabíróság helyt adott a polgármesteri hivatal kifogásának, miszerint egy külföldön bejegyzett civil szervezetnek nincs perbeli minősége. Ezért ezt követően a hazai bejegyzésű Minority Rights Egyesület indított újabb pert az ügyben.

Tavaly novemberben a Kolozs megyei törvényszék perújrafelvételt rendelt el a többnyelvű helységnévtáblák ügyében. A Minority Rights Egyesület ugyanis mintegy 2500 kolozsvári polgárral együtt kérvényezte a polgármesteri hivatalban a többnyelvű helységnévtábla kihelyezését, és miután elutasító választ kaptak, közülük 403-an nyújtottak be a felperes szervezet melletti támogatói keresetet a törvényszéken. Idén februárban azonban a kolozsvári törvényszék elutasította a keresetet, ugyanakkor elismerte: a felperes Minority Rights Egyesületnek jogában áll pereskedni a témában. Így az egyesület fellebbezett, és várja a bírósági döntést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
2025. december 25., csütörtök

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele

Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele
2025. december 25., csütörtök

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást

Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
2025. december 23., kedd

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót

2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót
2025. december 23., kedd

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül

A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül
Hirdetés
Hirdetés