Hirdetés

Ismét orvosi mulasztást kiáltanak Szatmáron

•  Fotó: Szatmár.ro

Fotó: Szatmár.ro

Tiltakozással egybekötött gyertyás megemlékezést tartottak vasárnap este Szatmárnémetiben, a megyei sürgősségi kórház épülete előtt, a résztvevők az orvosok hanyagságára és a rendszerben uralkodó állapotokra akarták felhívni a közvélemény figyelmét.

Krónika

2016. november 28., 16:382016. november 28., 16:38

2016. november 28., 17:012016. november 28., 17:01

A körülbelül kétszáz tüntető azt követelte, hogy a szatmárnémeti egészségügyi intézmény tisztázza egy fiatalember halálának a körülményeit, aki két nappal korábban, pénteken váratlanul elhunyt az intenzív terápiás osztályon. A közel kétszáz tiltakozó szerint az orvosok nem látták el megfelelően a 31 éves fogtechnikust, akit egy héttel ezelőtt, november 20-án egy Károlyi-úti buszmegállóban találtak meg eszméletlenül a rendőrök. Mint kiderült, leesett a biciklijéről és beverte a fejét. Azonnal a sürgősségi kórházba szállították, az ügyeletes orvosok azonban rövid időn belül hazaengedték, anélkül, hogy alaposan megvizsgálták volna. A férfi másnap ismét rosszul lett, kórházba került, majd pénteken éjszaka életét vesztette.

A vasárnapi tüntetés főszervezője, Călin Culcean fogorvos – az elhunyt férfi kollégája – azt mondta: az orvosok közönye és a korrupt rendszer ellen akartak szót emelni a megmozduláson. Rámutatott: egyértelműen orvosi mulasztás történt, hiszen túl későn derült ki, hogy a rosszullétet egy vérrög okozta az elhunyt férfi agyában. A férfi hozzátartozói, ismerősei azt állítják, hogy ha az esést követően azonnal elvégezték volna a komputertomográfos vizsgálatot, megmenthették volna a szatmári férfi életét. „Az esetet a rendőrség, valamint az etikai és a fegyelmi bizottság is vizsgálja. Én szeretném a legjobban, hogy a bűnösök megfizessenek a tettükért\" – nyilatkozta Marcela Papici, a kórház menedzsere, aki amúgy szenátusi mandátumra pályázik december 11-én.

A vasárnap esti szatmárnémeti tüntetés résztvevői orvosi maszkokat viseltek, amelyeken olyan feliratok álltak, hogy „A korrupció öl!\", „A közöny öl!\", \"A sürgősségi osztály halált okoz!\". A tiltakozók gyertyákat helyeztek el a kórház előtt az elhunyt fiatalember emlékére. Amint arról a Krónika is beszámolt, júniusban szintén orvosi mulasztással vádolták meg a Szatmár megyei sürgősségi kórházat: akkor egy 38 éves szatmári férfi hunyt el, miután egy munkahelyi rosszullétet követően 75 percig hiába várta, hogy az ügyeletes orvos megvizsgálja. A férfit még aznap a kórház egyik mellékhelyiségében találták meg, mint kiderült, szívinfarktust kapott, és kómába esett, az életét már nem tudták megmenteni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés