
Fotó: Veres Nándor
Idén is elutasítják az egyetemi oklevelet helyettesítő igazolást a magyarországi felsőoktatási intézmények azon erdélyi diákok esetében, akik az anyaországban szeretnék folytatni felsőfokú tanulmányaikat.
2015. július 20., 19:442015. július 20., 19:44
2015. július 20., 22:292015. július 20., 22:29
Brok Bernadett – aki magiszteri képzésben szeretne részesülni – szerkesztőségünkbe elküldött nyílt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben júniusban a felvételi rendszert koordináló www.felvi.hu Ügyfélszolgálata még arról biztosította őket, hogy elfogadják az lefordított igazolást, a hétvégén többen azzal szembesültek, hogy elutasították a jelentkezésüket. Elmondták, az Elutasítva szó mellett indoklásként a következő szöveg állt: „A 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során benyújtott oklevél-igazolás nem fogadható el felsőfokú végzettség igazolására.”
„Mindannyian abban a hitben adtuk le jelentkezésünket, hogy az egy éve történt nézeteltérés után, idén nem lesz ilyen jellegű probléma. Hittük, hogy egy év elegendő idő egy törvénymódosítás meghozatalához. Tévedtünk” – írta nyílt levelében a diáklány, aki szerint a telefonos megkeresésre azt a választ kapták, hogy július 23-án jelenik meg a fellebbezési mező a honlapon, és amennyiben elegendő romániai diák él a lehetőséggel, akkor elfogadják az igazolást és folytathatják tanulmányainkat.
Az érintettek hangsúlyozzák, diszkriminációnak érzik a történteket, hiszen a két rendszer disszonanciájának az áldozatai, ők nem tehetnek arról, hogy a hazai hatóságok csak a záróvizsga után egy évvel bocsátják ki az egyetemi oklevelet, a magyarországiak pedig az egyébként itthon egyenértékűnek tekintett igazolást nem fogadják el. Emlékeztetnek ugyanakkor, hogy mivel tavaly megoldódott a probléma, nem számítottak arra, hogy ez idén is jelentkezni fog.
Soós Anna, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese a Transindex hírportálnak elmondta, tavalyhoz hasonlóan idén is meg fog oldódni az erdélyi diákok problémája. „Beszéltem a magyarországi minisztérium képviselőivel, és el fogják fogadni azoknak a romániai alapképzést végzőknek a jelentkezését, akik magyarországi mesterképzésen szeretnének tovább tanulni” – mondta Soós, hozzátéve, hogy hivatalos átirattal fogja igazolni, hogy Romániában nem bocsátják ki megfelelő időben az okleveleket. Király András oktatási államtitkár a hírportálnak kifejtette: a magyar hatóságok már hozzászokhattak volna ahhoz, hogy Romániában 50 éve így működik a rendszer. Hozzátette: fel fogják venni a kapcsolatot a magyar felsőoktatásért felelős államtitkárral a helyzet rendezése érdekében.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!