
Fotó: Barabás Ákos
Ideiglenesen felfüggeszti tiltakozó akcióit a Sanitas Szakszervezeti Szövetség – jelentette be a parlamentben Marius Sepi, a szövetség elnökhelyettese.
2016. november 01., 14:552016. november 01., 14:55
2016. november 01., 14:572016. november 01., 14:57
A szakszervezeti bizalmi szerint az intézkedést elsősorban a páciensekkel való szolidaritásból hozták, de szerepe van a döntésben a kedd reggeli földrengés-szimuláció miatt érvénybe léptetett piros riasztásnak is – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség.
„Hétfőn és kedden a képviselőház két szakbizottsága megszavazta a Sanitas szakszervezet minden módosító indítványát, amelyek megoldják az általunk kifogásolt problémákat. Figyelembe véve, hogy – véletlenül vagy nem – kedden földrengés-szimulációra vonatkozó piros riasztást adtak ki, és az akcióban részt kell vállalniuk a kórházaknak is, továbbá mivel szolidárisak vagyunk a páciensekkel, akiknek sajnos nehézségeket okozott a kétnapos általános sztrájk, illetve mivel minden parlamenti képviselő ígéretet tett arra, hogy a jövő hétfői plenáris ülésen megszavazzák a szakszervezetek által benyújtott módosító javaslatokat, a sztrájkbizottsággal folytatott megbeszélések után bejelenthetem, hogy a parlament döntéséig felfüggesztjük az általános sztrájkot” – nyilatkozta Sepi.
A Sanitas elnökhelyettese hozzátette: ha a parlament mégsem szavazza meg jövő héten a módosításokat, újrakezik a sztrájkot. A képviselőház állandó bizottságának döntése értelmében a plénum jövő hétfőn 16 órakor kezdődő ülésén tárgyalja a 20-as kormányrendeletet jóváhagyó törvénytervezetet, és ugyanaznap szavaz is róla – közölte Marcel Ciolacu alsóházi titkár.
A képviselőház keddi ülését kvórumhiány miatt függesztették fel. A plénum ülését megelőzően kedd reggel a képviselőház munkaügyi szakbizottsága a jogszabállyal kapcsolatos újabb módosító javaslatokat szavazott meg. Miután hétfő este elfogadott a testület egy olyan javaslatot, amelynek értelmében 2017. január elsejétől átlagban 15 százalékkal nő a tanügyben dolgozók bére, kedden azt is jóváhagyta a szakbizottság, hogy ezt az intézkedést terjesszék ki a tanfelügyelőségek személyzetére is.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!