Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A román népesség arányát a következő évszázadokban jelentős mértékben befolyásolta, hogy a törökökkel vívott háború elsősorban a sík vidéken és a völgyekben lakó magyar lakosságot pusztította, a hegyekben meghúzódó román lakosságot sokkal kevésbé. Később pedig a magyar nemesség a síkságokon is románokkal próbálta pótolni a háborúk által megtizedelt magyar munkaerőt. Így Fényes Elek 19. századi statisztikus szerint a románok már 1830-1840 táján többségben voltak a történelmi Erdélyben. Az akkor másfél millió lakost számláló provincia lakosságának az 58 százalékát tették ki, míg a magyarok 28, a németek pedig 14 százalékot.

A szabadságharc végére a magyarok és a románok is eljutnak oda, hogy ki kellene alakítani az együttélés valamilyen modelljét. Magyar részről Kossuth azt ajánlotta, hogy a románok megkapják a területi közigazgatási autonómiát, de fogadják el, hogy Erdély Magyarország része.

„Mindig a vesztésre álló fél az, amelyik nagyvonalú ajánlatot tesz, a győztes fél pedig kevésbé nagyvonalú” – állapította meg a kincses városban a történész. Kossuth a megálmodott Dunai konföderációban a románokkal és a balkáni népekkel egyezett volna ki, az osztrákok ellenében. Az 1867-es kiegyezést kieszközlő magyar államférfiak viszont fontosabbnak gondolták az osztrák-magyar viszony rendezését. Az osztrák-magyar monarchia azonban nem elégítette ki a románokat, és a magyarországi nemzetiségeket.

Aurel Popovici román jogász-politikus javasolta a 20. század elején, hogy a monarchiát etnikai alapon szervezzék át, és az a közösség uraljon egy-egy területet, amelyik többségben van. Ő két magyar enklávét képzelt el: Magyarországot és Székelyföldet, a közöttük levő területen pedig román területi egységet hozott volna létre. A román politika fősodra azonban ekkor már a Román Királysággal való egyesülésben gondolkozik.

Első világégés: a vasútvonal jelöli ki a határt

Az első világháború idején Magyarország a Monarchia részeként Németországgal szövetségben harcol, Románia háborús politikája pedig az, hogy megvárjuk, ki fog győzni, és ahhoz csatlakozunk. Romániának két célja volt: ezek egymással ellentétesnek tűntek. Egyfelől szerette volna megszerezni az oroszoktól Besszarábiát, másrészt szerette volna megszerezni Magyarországtól Erdélyt és a Partiumot. E célok egyikét Oroszországgal szemben, másikát pedig az Osztrák-Magyar Monarchiával szemben érhette el. Oroszország viszont harcban állt a Monarchiával.

A románok számára már nem kielégítő Jászi Oszkár által kidolgozott Keleti Svájc modellje, ők a területek fölötti teljes uralomra törnek. A román hadsereg bevonulása után Erdélyben és a Partiumban nagyon gyorsan román közigazgatást vezetnek be. 1918 dec. 2.-én megalakul a kormányzótanács (Consiliul Dirigent), amelyik erdélyi kormányként viselkedik.

A béketárgyaláson a magyar delegáció azt kéri: népszavazás döntsön arról, hogy Erdély Romániához vagy Magyarországhoz kíván tartozni, esetleg független állam akar lenni. Azt is kéri, hogy bármelyik változat győz, a tartomány legyen háromnyelvű. Amint Romsics Ignác megállapította, a trianoni béketárgyaláson végül is nem az etnikai arányok, hanem a vasútvonalak hovatartozása határozta meg a határokat, mind keleten, mind északon a vesztes Magyarország kárára. Így a vasútvonallal együtt színmagyar vidékeket is elcsatoltak Magyarországtól.

Második világégés: a szovjet éhséget csillapítják Erdély elcsatolásával

Amint Romsics Ignác felidézte, az Erdélyért folyó versenyfutás második felvonására a második világháborúban került sor. Az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató második bécsi döntést a magyarok örömmel, a románok csalódottan fogadták. A háború első időszakában mindkét fél arra törekedett, hogy megszerezze Németország támogatását. A magyarok ahhoz, hogy a háború után Dél-Erdélyt, a románok pedig ahhoz, hogy Észak-Erdélyt is megszerezzék.

Amikor 1943-ban már látszik, hogy a Tengelyhatalmak elveszítik a háborút, Bánffy Miklós közös román–magyar kiugrásról próbál egyeztetni Bukarestben, és azt javasolja, hogy bízzák Erdély kérdését a nagyhatalmakra. A román válasz viszont egyértelmű: igényt tartanak Észak-Erdélyre.

A megingathatatlan szovjet álláspont miatt előbb a franciák, majd a britek és az amerikaiak is lemondtak arról, hogy igazságosabb határt próbáljanak kialakítani Románia és Magyarország között. A történész elmondta: a második világháborút lezáró béketárgyalás magyar delegációja még reménykedett abban, hogy legalább a Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagyvárad és Arad vonal visszakerül Magyarországhoz. A párizsi békeszerződés azonban 1947-ben is a trianoni határokat rögzítette.

Az előadás után Romsics Ignác a Krónika kérdésére elmondta: Erdély sorsa a nagyhatalmakon, de Románián és Magyarországon is múlt. Az a tény, hogy a magyar statisztika szerint is a románok voltak többségben a tartományban, és hogy Románia a győztesek, Magyarország pedig a vesztesek oldalán fejezte be a második világháborút, lehetőséget adott arra, hogy 1947-ben is a trianoni határokat erősítsék meg.