Hirdetés

Hiánycikk az MR-készülék

•  Fotó: siemens

Fotó: siemens

Hiánycikknek számít a székelyföldi kórházakban a mágnesesrezonancia-készülék (MR): Kovászna megyében egyáltalán nem működik ilyen berendezés, és Hargita megyében is csak Csíkszeredában üzemeltet egyetlen ilyen képalkotó eszközt egy magáncég.

Krónika

2015. december 07., 19:282015. december 07., 19:28

A kórházak, szakorvosok és páciensek számára ugyanakkor az is komoly gondot okoz, hogy a mágnesesrezonancia-képalkotás rendkívül drága, emellett a hosszú előjegyzési lista miatt sokszor hónapokat kell várni a vizsgálatra.

András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója lapunknak elmondta: mivel Háromszéken nincs MR-készülék, a Kovászna megyei egészségbiztosítási pénztár két brassói központtal kötött szerződést, így a szentgyörgyi egészségügyi intézménybe beutalt pácienseket is a szomszédos megyeszékhelyre küldik, ilyenkor a kórház fizeti a költségeket.

Az igazgató elmondása szerint néhány éve felmerült a kérdés, hogy indokolt lenne-e Kovászna megyében egy MR-készülék beszerzése, amikor alig 30 kilométerre több ilyen központ is működik. A szakértők akkor megvizsgálták a nemzetközi ajánlásokat, amelyek szerint 200 ezer lakosra indokolt egy komputertomográf (CT), 350 ezer főre pedig egy mágnesesrezonancia-képalkotó, ugyanakkor az is sokat nyomott a latba, hogy a készülék működtetése évi 80–100 ezer euróba kerül, az egészségbiztosító azonban kevés vizsgálat elvégzését finanszírozza.

Emellett a pácienst küldő kórházban működő osztályok típusa is meghatározó: a sepsiszentgyörgyi intézményben például nincs idegsebészet, holott ott van leggyakrabban szükség a diagnosztikai kivizsgálásra, de a neurológián vagy az ortopédián is szükség lehet erre, ilyen osztályokkal pedig rendelkezik a kórház.

A minisztériumtól várnak megoldást

András-Nagy Róbert szerint a hiányt úgy lehetne megoldani, ha az egészségügyi minisztérium országos stratégia keretében mindegyik megyei sürgősségi kórházat felszerelné egy MR-készülékkel, és finanszírozná is ezek működtetését. Rámutatott: hatékonyabb lenne, ha például a gyermekeket komputertomográfos vagy röntgensugárzásos vizsgálat helyett MR-képalkotással diagnosztizálnák.

„A mágnesesrezonancia-vizsgálat olyannyira költséges, hogy csak alapos megfontolás után küldjük kivizsgálásra a beteget. Ha például tudjuk, hogy a pácienst át kell vinni más kórházba, az idegsebészetre, akkor nem végeztetjük el a beavatkozást, hiszen ezt majd kérni fogja a befogadó intézmény szakorvosa” – magyarázta az igazgató. A szakember arról is beszámolt, hogy egy neurológiára beutalt beteg kórházi költségeire 3000 lejt számol el a biztosító, amennyiben pedig elköltenek 500 lejt az MR-vizsgálatra, nem futja a többi szolgáltatásra, gyógyszerekre.

Hargita megye egyetlen, Csíkszeredában működtetett mágnesesrezonancia-készülékével az év első felében havonta átlagosan ötven pácienst vizsgáltak meg ingyenesen, azaz a biztosító finanszírozásával. A megyei egészségbiztosítási pénztár év elején 334 ezer lej értékű szerződést kötött az ezt üzemeltető magáncéggel, az összeg azonban nem bizonyult elégségesnek, így a keretet augusztusban 458 ezer lejre, szeptemberben pedig 473 ezer lejre bővítették. Ennek nyomán mostmár havonta akár 105 beteget is meg tudnak vizsgálni, és a várakozási idő három hónapra csökkent, tehát most márciusra lehet előjegyeztetni az MR-képalkotást.

Duda Tihamér, a megyei egészségbiztosító elnöke rámutatott: a korábbi években is 300 ezer lej körüli összeget különítettek el a projektre, holott akkor még más városokba – Marosvásárhelyre, Kolozsvárra vagy Brassóba – kellett küldeni a pácienseket. Szerinte azért nőtt az igény a mágnesesrezonancia-képalkotás iránt, mert amióta Csíkszeredában is van erre lehetőség, a szakorvosok egyre „bátrabban” küldik ilyen kivizsgálásra a betegeket.

A szakorvos dönt az eset sürgősségéről

A Hargita megyei biztosítási pénztár csak a járóbeteg-rendelők által kért MR-vizsgálatok költségeit állja, a kórházak ugyanis külön kötöttek szerződést a magáncéggel pácienseik diagnosztizálására. A szakorvosnak a küldőpapíron fel kell tüntetnie, hogy halasztható vagy sürgős esetről van szó. Duda Tihamér hangsúlyozta: az eset sürgősségéről kizárólag a dokumentumot kiállító orvos dönthet, az MR-készüléket működtető cégnek pedig kötelessége az ilyen pácienseket előjegyzés nélkül megvizsgálni.

„Függetlenül attól, hogy az elkülönített összeg elégséges vagy sem minden vizsgálat elvégzésére, a cégnek tartalékolnia kell a sürgősségi esetekre, hiába telített a várakozási listája, ezt nekik kell megoldaniuk” – magyarázta a biztosító elnöke. Demeter Ferenc, a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház igazgatója is arról számolt be, hogy a gép beüzemelése óta a szakorvosok egyre gyakrabban veszik igénybe a szolgáltatást. „Ennek örülök, hiszen jobbá váltak a diagnosztikai lehetőségek, viszont többet is kell fizetni” – fogalmazott Demeter.

Mindezek ellenére nem egyértelmű, hogy egy eset mikor számít sürgősnek. Lőrinczi Csaba neruológus, a székelyudvarhelyi városi kórház orvos-igazgatója arról számolt be, hogy az adott helyzettől is függ a minősítés, leggyakrabban ugyanakkor agysérüléseknél áll fenn ez az eset, hiszen ilyenkor CT- vagy MR-vizsgálattal lehet legalaposabban ellenőrizni a páciens állapotát. A balesetben megsérült és az általános fertőzéses állapotban levő beteg ugyancsak sürgősségi ellátásra szorul, de a minősítés olyankor is indokolt, amikor nem jönnek rá a betegség kiváltó okára, illetve váratlan elváltozás lép fel.

Lőrinczi azt is elmondta: nemcsak a szakorvos, hanem az általános orvos is elküldheti ilyen vizsgálatokra a páciensét, de részletesen meg kell indokolnia a sürgősség okát. „A gyakorlatban a sürgősségi esetek elsőbbséget élveznek, ezen belül az azonnali életveszélyben lévő, vagy egészségkárosodás kockázata alatt álló betegek elsőbbséget élveznek. A sorrendmódosításról rendszerint a vizsgálatot javasló szakorvossal egyeztetnek” – tájékoztatott Lőrinczi Csaba. Hangsúlyozta: a sürgősségi minősítést nem bírálhatja felül az MR-vizsgálatot végző személy, aki kizárólag a vizsgálat elvégzésének módjáért és a technikai kivitelezésért felel.

A csíkszeredai Képalkotó Diagnosztikai Központot egyébként ez év tavaszán nyitották meg a megyei kórház területén, az MR-készüléket pedig a Hiperdia cég működteti. Az ügy kapcsán megkerestük a vállalkozást, azt szerettük volna megtudni, hogy havonta hány pácienst vizsgálnak meg, illetve mi alapján kezelik a sürgősségi eseteket, de a cég egyelőre nem válaszolt.

Nagyváradon jóval kedvezőbb a helyzet

Ennél jóval kedvezőbb a helyzet Nagyváradon, egy Bihar megyei olvasónk ugyanis arról számolt be, hogy a partiumi megyeszékhelyen több intézményben is lehet mágnesesrezonancia-képalkotást igényelni. A sürgős eseteket a megyei kórházban is meg tudják oldani, innen pedig csak akkor irányítják át a beteget magánkórházba, ha a saját gépük nem működik.

Amennyiben nem sürgősségi esetről van szó, a szakorvos által írt küldőpapírral legtöbben a Maria-kórházhoz fordulnak, ahol térítésmentesen elvégzik a vizsgálatot. Ugyan a várakozási lista általában elég hosszú, de amikor olvasónknak nemrég MR-képalkotást kellett végeztetnie, előjegyzése napjától számítva nagyjából egy hónappal későbbre kapott időpontot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés