Hirdetés

Hiába a tiltakozás, a miniszter szerint nem végleges az egyetemi helyek száma

•  Fotó: Edu.ro

Fotó: Edu.ro

Még nem végleges az egyetemi helyek száma, hiszen csak ősszel osztják szét a tartalék helyeket - mondta sajtótájékoztatóján Valentin Popa tanügyminiszter. 

2018. április 17., 11:382018. április 17., 11:38

2018. április 17., 11:382018. április 17., 11:38

Az oktatási tárca vezetője ugyanakkor tagadta, hogy az elosztás politikai ismérvek alapján történt volna.

„Az a vád ért, hogy politikai kritériumok alapján osztottuk el a helyeket. Nem igaz”- idézte az Agerpres hírügynökség a tárcavezetőt.

Hirdetés

A szaktárca adatai szerint az egyetemek 144 helyet veszítenek összesen alapkézésben, 700 helyet a mesterképzésben és körülbelül 70-80 helyet a doktori képzésben. A miniszter kifejtette, a Románia fejlődése szempontjából stratégiai jelentőségű, és ezért prioritásként kezelt szakterületeket már 2014-től támogatnia kellett volna az államnak.

Valentin Popa ugyanakkor kijelentette: a helyek csökkentése nincs összefüggésben azzal, hogy az illető egyetem rektora aláírta-e vagy sem az őt támogató állásfoglalást mandátuma kezdetén.

korábban írtuk

Tiltakoznak az egyetemisták a tanügyminisztérium lefaragási terve ellen – A BBTE vezetősége kivár
Tiltakoznak az egyetemisták a tanügyminisztérium lefaragási terve ellen – A BBTE vezetősége kivár

Közös nyílt levélben kérik az ország öt legnagyobb egyetemének hallgatói, hogy az oktatási minisztérium módosítsa a 2018/2019-es tanévre vonatkozó beiskolázási tervét, illetve ne vegyen el több száz tandíjmentes helyet a felsőoktatási intézményektől.

Mint arról beszámoltunk, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetése felháborodásának adott hangot a helyek számának csökkentése miatt, az intézkedés a felsőoktatási intézmény magyar tagozatát is érinti.

korábban írtuk

Forrong az egyetemi szféra a tandíjmentes helyek drasztikus lefaragása miatt
Forrong az egyetemi szféra a tandíjmentes helyek drasztikus lefaragása miatt

Japán sztrájk megszervezését fontolgatja a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem vezetősége amiatt, hogy az oktatási minisztérium több százzal csökkenti a tandíjmentes helyek számát ősztől. A rektorhelyettesek szerint ez az egész országra negatívan fog hatni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
Hirdetés