
Dan Lazăr, Daniel David és Soós Anna a kolozsvári sajtótájékoztatón
Fotó: BBTE
Japán sztrájk megszervezését fontolgatja a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem vezetősége amiatt, hogy az oktatási minisztérium több százzal csökkenti a tandíjmentes helyek számát ősztől. A rektorhelyettesek szerint ez az egész országra negatívan fog hatni.
2018. április 13., 14:512018. április 13., 14:51
Felháborítónak és az ország nemzetközi megítélése szempontjából rendkívül károsnak tartják a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettesei, hogy az oktatási minisztérium a 2018/2019-es tanévben jelentősen csökkenti a tandíjmentes, államilag támogatott helyek számát az ország legnagyobb felsőoktatási intézményeiben.
Soós Anna, a BBTE Magyar Tagozatának vezetője, Daniel David kutatásért, versenyképességért és a tudományos publikációkért, valamint Dan Lazăr pénzügyekért felelős rektorhelyettes a témában pénteken tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta:
„Ez a rendszert sújtó kór komoly tünete. Nem véleményekre van szükségünk, hanem részletes feltérképezésre, adatokon alapuló indoklásra" – magyarázta Daniel David. Soós Anna elmondta: a kolozsvári felsőoktatási intézményben alapképzésen 29, a magiszteri szakokon 200, a doktori képzésben pedig 48 tandíjmentes helyet vont meg a minisztérium,
Arról egyelőre nem döntöttek, hogy pontosan mely karokon lesznek lefaragások, de a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes szerint az intézkedés elsősorban a humánszakokat fogja érinteni, a román mellett pedig a magyar és a többi kisebbségi tagozatra is kihat. A BBTE szenátusa hétfő reggel ülésezik, a megbeszélésen egyebek mellett szó esik a Daniel David által kilátásba helyezett japán sztrájk megszervezéséről.
A sajtótájékoztatón Dan Lazăr úgy fogalmazott: a rendszerváltás óta ez az egyetemi szféra elleni legsúlyosabb támadás az oktatási minisztérium részéről. A pénzügyi rektorhelyettes rámutatott: a minisztérium olyan hiányosságok miatt okolja az egyetemeket, amelyek megoldása éppen az ő feladata lenne. A szaktárca ugyanis a felsőoktatási intézmények részéről érkező bírálatokra reagálva többek között azzal magyarázkodott, hogy ezeken az egyemeken a felsőoktatási minőségbiztosítással foglalkozó országos hatóság (ARACIS) által kiszabott normákhoz képest kevesebb pedagógus dolgozik.
– jegyezte meg Dan Lazăr.
A minisztérium azt is felhozta, hogy a humánszakokon rendszerint nem telnek be a meghirdetett helyek, álláspontjuk szerint pedig az egyetemek kínálatát pontosabban kellene igazítani a munkaerőpiaci elvárásokhoz. A pénzügyi rektorhelyettes úgy fogalmazott: ez a gondolatmenet teljességgel hibás, és
Soós Anna ezzel kapcsolatban megjegyezte: 2012 óta, amióta rektorhelyettesként tevékenykedik, egyetlen karon sem maradtak üresen tandíjmentes helyek, illetve nem volt szükség hasonló lefaragásokra, sőt évről évre több hely jóváhagyását kérik a minisztériumtól.
Daniel David arra is felhívta a figyelmet: a minisztérium megfeledkezik arról, hogy egy ilyen döntéssel a nagynevű romániai egyetemek kimaradhatnak az európai körforgásból. Rámutatott: Európa-szerte egyre inkább az a tendencia, hogy a felsőoktatási intézmények hálózatot alkotnak, ezzel pedig lehetőséget biztosítanak az átjárásra a hallgatóknak.
A rektorhelyettes hangsúlyozta: ez nemcsak a diákok és az egyetemek, hanem az egész ország szempontjából fontos lehetőség. Hozzátette: nemzetközi partnereik máris aggódva érdeklődnek arról, hogy mi történik a romániai felsőoktatási rendszerben. „A szaktárca a helyek csökkentésével a versenyképességet támadja, holott ez a felsőoktatási képzés egyik legfontosabb célja" – magyarázta David.
A minisztériumi döntéssel szembeni felháborodásának Marilen Gabriel Pirtea, a Temesvári Nyugati Tudományegyetem rektora is hangot adott, mint közleményében fogalmaz:
A temesvári felsőoktatási intézmény alapképzésen 10, a mesteri szakokon 32, a doktori képzésben pedig 3 helyet veszít. A rektor kifogásolta, hogy mindeközben olyan egyetemeken emelték az államilag támogatott helyek számát, ahol a doktori képzést idő előtt abbahagyók aránya eléri a 75 százalékot, miközben az általa vezetett intézményben ez 32 százalék. „Alapos tanulmányok nélkül vajon nem egyszerű erőforráspazarlás történik?" – fogalmazott Pirtea.
A Bukaresti Egyetem vezetősége eközben arra készül, hogy
A Mircea Dumitru rektor és a szenátus elnöke, Marian Preda által aláírt közleményben élesen bírálják Valentin Popa oktatási minisztert, Viorica Dăncilă miniszterelnököt és Liviu Dragnea képviselőházi elnököt, akik
A minisztérium intézkedése nyolc intézményt érint: a BBTE, a temesvári és a Bukaresti Egyetem mellett helyeket vontak meg a bukaresti Közgazdasági Akadémiától, a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetemtől, a bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Egyetemtől, a bukaresti Mihai Viteazul Nemzeti Hírszerzési Akadémiától (amelyen első éven megfelezik a helyek számát), valamint a brassói Henri Coandă légierő-kiképző akadémiától.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
szóljon hozzá!