
Fotó: BBTE
Közös nyílt levélben kérik az ország öt legnagyobb egyetemének hallgatói, hogy az oktatási minisztérium módosítsa a 2018/2019-es tanévre vonatkozó beiskolázási tervét, illetve ne vegyen el több száz tandíjmentes helyet az általuk látogatott felsőoktatási intézményektől.
2018. április 16., 16:312018. április 16., 16:31
A diákok továbbá szeretnék látni azokat az adatokat és felméréseket, amelyek alapján a szaktárca elosztotta a következő tanévre az állami egyetemek között a tandíjmentes helyeket az alap-, magiszteri és doktori képzésben.
A Valentin Popa oktatási miniszternek címzett tiltakozó levelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE), a Temesvári Nyugati Tudományegyetem, a Bukaresti Egyetem, a fővárosi Közgazdasági Akadémia és a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetem hallgatói írták alá, akik egyébként
A diákok kifogásolják, hogy az ország legnevesebb, nemzetközileg is elismert egyetemein hajtanak végre lefaragásokat, ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy kevesebb tandíjmentes hellyel több fiatalnak kell majd tetemes összeget fizetnie, ha minőségi felsőoktatásban akar részt venni.
A szaktárca intézkedése ellen az egyetemek vezetői is tiltakoznak: múlt héten a BBTE rektorhelyettesei japán sztrájk megszervezését is kilátásba helyezték.

Japán sztrájk megszervezését fontolgatja a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem vezetősége amiatt, hogy az oktatási minisztérium több százzal csökkenti a tandíjmentes helyek számát ősztől. A rektorhelyettesek szerint ez az egész országra negatívan fog hatni.
Ezzel kapcsolatban Soós Anna, a Magyar Tagozat vezetője a Krónikának elmondta:
Eközben a Facebookon kedden 13 órára tüntetés szerveződött az oktatási tárca bukaresti székháza elé, a Bukaresti Egyetem történelem szakos diákjai által meghirdetett eseményre hétfő délutánig több százan jelentkeztek be.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
szóljon hozzá!