
Több mint 40 házkutatást tartottak csütörtök reggel Brassó megyében, cégvezetők lakásán, valamint a vállalkozások székhelyén, illetve telephelyein, összesen 23 millió lejes kárt okozó adócsalás és pénzmosás gyanújával.
2015. július 02., 20:152015. július 02., 20:15
2015. július 02., 20:182015. július 02., 20:18
A román rendőrség közleménye szerint a Brassó megyei rendőr-főkapitányság 165 rendőre negyven, adócsalással, illetve pénzmosással vádolt személy ellen kiadott előállítási parancsot hajtott végre.
A vizsgálatok során kiderült, hogy 2011 és 2014 között a gyanúsítottak egyes cégek könyvelésébe fiktív költségeket vezethettek be hamis dokumentumok alapján, amelyek nem a valós állapotokat tükrözték, azzal a céllal, hogy hajléktalanok vagy éppen kereskedelmi tevékenységet soha ki nem fejtő személyek által vezetett fantomcégek közvetítésével megkárosítsák az államkasszát. Az ügyben 2014 novemberében már 70 házkutatást végeztek.
Eközben 43 személyt vártak kihallgatásra azt követően, hogy a reggeli órákban több tucat házkutatást tartottak Bukarestben és Mehedinţi, Arad, Kolozs, Bihar, Temes, Máramaros, Szeben, Brassó, Călăraşi, Dâmboviţa, Neamţ, Ilfov, Bákó, Maros és Szatmár megyében több cég székhelyén, illetve magánszemélyek lakásán, akiket azzal gyanúsítanak, hogy összesen közel 4 millió euróval károsították meg az államkasszát.
2008 és 2014 között összesen 14 millió euró értékben állíthattak ki fiktív számlákat javak és szolgáltatások után. A házkutatások a Mehedinţi megyei törvényszék parancsára zajlottak, az akcióban 250 rendőr, csendőr vett részt. Az ügyben a Mehedinţi megyei rendőr-főkapitányság jár el a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szakmai támogatásával.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!