
Fotó: Veres Nándor
Elképzelhetőnek tartják a romániai kiadók, hogy az egységes, állami tankönyvkiadó révén idén határidőre elkészülnek az 1–6. osztályosoknak szánt kiadványok, de ezek minőségéről már elkeserítően vélekednek.
Nem csitul az elégedetlenség a tankönyvkiadásra vonatkozó kormányzati elképzelés körül. A kiadók ugyan nem tartják kizártnak, hogy a tankönyvek határidőre elkészülnek, ezek minőségével kapcsolatban azonban már meglehetősen szkeptikusak; közben a diákok úgy látják, a szaktárca semmit nem tanult az előző évek hibáiból.
Cristian Greşanu, a könyvkiadókat tömörítő országos egyesület elnöke a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta: biztos benne, hogy
A szakértő szerint az állami kiadónak egyszerűen nincs meg a kapacitása arra, hogy minőségi munkát végezzen, hiszen például alig öt–hat szerkesztőt foglalkoztat. „Aprócska, kis teljesítményű kiadóról van szó. Valószínűleg segítséget fognak kérni a tanfelügyelőktől, akik elvégeznek majd valamiféle, nem éppen nagyszerű elemzői munkát, de a prioritás az lesz, hogy határidőre elkészüljön minden” – fogalmazott Greşanu.
Kifejtette: az 1–6. évfolyamokon – amelyek számára tankönyvpályázatot szervezett az oktatási minisztérium – összesen, a kisebbségi és vallási tárgyakkal együtt, 251 tantárgy van, ami messzemenően meghaladja az állami kiadó kapacitását. Cristian Greşanu azt is ellenezte, hogy ettől az évtől kizárták a kiadókat a folyamatból, a liciten ugyanis kizárólag a szerzők pályázhattak kézirataikkal.
– tette hozzá. A rendszer módosítása nyomán a könyvkiadók immár csak munkafüzeteket állíthatnak össze, amelyek közül viszont csak azokat lehet majd használni, amelyeket az oktatási minisztérium keretében működő értékelő központ engedélyez. Greşanu szerint pedig csak az értékelés elvégeztetéséhez 1000–3000 lejes díjszabást kell fizetniük a kiadóknak, és ez még nem garancia arra, hogy megkapják a jóváhagyást. „Nem nehéz észrevenni, hogy a Didaktikai és Pedagógiai Kiadó tankönyv-monopóliuma a munkafüzetek monopóliumához fog vezetni” – panaszolta a kiadói egyesület elnöke.
Bartolf Hedvig Hargita megyei tanfelügyelő, akinek az ötödik osztályos magyar gyermekeknek írt tankönyvét számos iskolában használják, eközben a Krónikának arról számolt be, hogy az állami tankönyvkiadó létrehozása a szerzők feladatát is megnehezítette. Többségük egyetért abban, hogy
Korábban elég volt, ha a szerző beírta a szöveget, betartotta az általános követelményeket, majd azt a kiadó piacképes formába öntötte, részletezte a tanfelügyelő. Azt sem látják, egyelőre, hogyan oldódik meg az új tankönyvek elektronikus formában való elkészítése, hiszen ahhoz alapos informatikai ismeretekre van szükség – eddig ezt is a kiadók vállalták. Bartolf Hedvig ezért valószínűsíti, hogyha a tankönyvek el is készülnek határidőre, a szeptemberi tanévkezdésre, a CD-k sorsa bizonytalan, nem tudni, mikort jelenhetnek meg. Hozzátette:
Bartolf Hedvig úgy tudja, ezen a héten eredményt hirdetnek, akkor a szerzők megtudják, hogy az általuk írt tankönyvek közül melyek kerülnek kiadásra.
A témában az Országos Diáktanács is megszólalt, amelynek elnöke, Ioana Băltăreţu a Mediafaxnak leszögezte: elsősorban azt várják el, hogy a tankönyvek időben megérkezzenek az iskolákba, a kiadványok pedig minőségileg kifogástalanok legyenek.
– magyarázta Ioana Băltăreţu.
Hozzátette: a diáktanács azt is kifogásolja, hogy a szaktárca számára látszólag továbbra is fontosabbak az anyagi, mint a minőségi kérdések. A képviselőház tanügyi bizottságának elnöke, Camelia Gavrilă néhány napja számolt be arról, hogy a tankönyvtörvény-tervezetet elfogadta a testület, amely ugyanakkor a tantárgyankénti egy kiadvány helyett maximum hármat írt elő, továbbra is lehetőséget adva így a pedagógusoknak a választásra. A tervezetet a továbbiakban a szenátus szakbizottságának is meg kell vitatnia, így a dokumentum még módosulhat.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
1 hozzászólás