
Nemzetközi határátkelő megnyitását tervezik Szerbia és Románia között a Bega-csatornán: az erről szóló kormányközi megállapodás megkötését pénteken, első ülésén hagyta jóvá a Mihai Tudose vezette új román kormány.
2017. június 30., 23:392017. június 30., 23:39
A határátkelő a vízi, gyalogos és kerékpáros személyfogalom számára teremt majd összeköttetést a vajdasági Szerbittabé (Srpski Itebej) és Ótelek között, 8-tól és 20 óráig. A határátkelőn veszélyes árut, élő állatot és növényvédelmi engedélyhez kötött termékeket nem szabad átvinni.
A forgalom megnyitásáról a bukaresti és belgrádi kormány írásos jegyzékben fog megállapodni – olvasható a román kormány közleményében.
A bicikliút romániai és a 43 kilométeres, Nagybecskerekig vezető szerbiai szakaszának megépítése a Bega-part rendezési programjának részét képezte, amelynek jelentős részét az Európai Unió határon átnyúló együttműködési programjából finanszírozzák. A program végső célja a Bega-csatorna újbóli hajózhatóvá tétele.
Legutóbb 2014 novemberében nyíltak új határátkelők Szerbia és Románia között. Akkor Kunszőlős (Lunga) és Nákófalva (Nakovo), Fény (Foeni) és Módos (Jasa Tomic), illetve Valkány (Valcani) és Egyházaskér (Vrbica) között nyíltak szintén 12 órás, csökkentett programú határátkelők, helyreállítva a román uniós csatlakozással megszakadt korábbi „kishatárforgalmat” a Bánság romániai és szerbiai része között.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!