Hirdetés

Háromszázezer lejbe kerül a Sétatér fesztivál utáni „helyrehozatala”

Közel háromszázezer lejbe kerül a kolozsvári Sétatér Untold fesztivál utáni rendbetétele, a rendezvény szervezői maguk állják a költségeket, és más fesztiválszervezőket is erre buzdítanak. A parkban a Kolozsvári Magyar Napok alatt is dolgoznának.

Pap Melinda

2017. augusztus 13., 22:232017. augusztus 13., 22:23

2017. augusztus 13., 22:292017. augusztus 13., 22:29

Teljes egészében az Untold állja a kolozsvári központi park, a Sétatér fesztivál utáni helyreállítását, közölték a több mint 300 ezer érdeklődőt vonzó fesztivál szervezői. Mint írták, ennek keretében újrafüvesítik a kitaposott területeket, kijavítják a megrongálódott járdalapokat, kövezést, kicserélik a széttört padokat, villanyoszlopokat, szemetes kukákat, betömik a fesztivál díszletének, kellékeinek felszerelése során keletkezett gödröket.

Az Untold fesztivál szervezői a Mediafax hírügynökség által idézett közleményükben rámutatnak: a Sétatér mellett a Park szálló környéki kis parkot is rendbe teszik.

Hirdetés

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a jelenlegi sétatéri állapotokhoz a múlt heti fesztivál mellett „független tényezők”, a kánikula és a korábbi események is hozzájárultak.

Kifejtik, a polgármesteri hivatal felmérte a szükséges munkálatokat, és az összesen 282.354 lejbe kerülő munkálatokat az Untold szervezői állják.

A munkálatokat a közterület-fenntartó vállalat végzi majd el augusztus 16. és szeptember 15. között, így a Kolozsvári Magyar Napok alatt is dolgoznának,

mely új helyszínként a Sétatérre is „kiköltözne”.

Az Untold szervezői közleményükben kifejtik, évente hozzájárulnának a Sétatér fejlesztéséhez és szépítéséhez és más, parkbeli események szervezőit is erre buzdítanak, hogy a kolozsvári park „Románia egyik legszebb zöld övezete és pihenőhelye lehessen”.

A Sétatéren egyébként a több mint 300 ezer fesztiválozót vonzó, augusztus 3-6. közötti Untold lejártával „háború utáni állapotok” uralkodtak, a nagy kiterjedésű parkban nagy területeken teljesen kitaposták a füvet, kikopott a kövezés, töredezettek a szegélykövek, a sétányokat helyenként még csütörtökön is a fesztivál „maradványai” csúfították.

A járófelület egyébként nemcsak a Sétatéren, hanem a Sportcsarnok és a Kolozsvár Aréna előtti téren is javításokat igényel, erre azonban már nem térek ki közleményükben az Untold szervezői.

korábban írtuk

Az Untold elköltöztetését kérik: kellemetlenséget okoz a kolozsváriaknak a megafesztivál
Az Untold elköltöztetését kérik: kellemetlenséget okoz a kolozsváriaknak a megafesztivál

Kellemetlenséget okoz a kolozsváriaknak a város szívében tartott, százezreket vonzó Untold fesztivál. A városlakók internetes petícióban kérik a hétvégén tartandó megabuli elköltöztetését a város peremére.

Emil Boc polgármester egyébként múlt héten a sajtó nyomására nyilvánosságra hozta, mennyi bért fizettek a közterületek használatáért az Untold szervezői. A Monitorul de Cluj beszámolója szerint

a fesztiválszervezők összesen, áfa nélkül 324.135 lejt utaltak a városkasszába.

A Sétatér egy részének a bérlése áfa nélkül 44.944 lejbe, a Kaszinó épületéé 6.800 lejbe, míg a Sportcsarnok bérlése 188.916 lejbe került, és az Untoldosok újabb 83.475 lejt fizettek a Sétatér fesztivál alatti tisztán tartásáért. A Kolozsvár Aréna bérleti díjáról a polgármester nem tudott nyilatkozni, ez a Kolozs megyei önkormányzathoz tartózik.

Emil Boc szerint az Untoldnak két hátránya van: a zaj és a kolozsvári közösségi életbe való beilleszkedés hiánya,

és azt ígérte, hogy a jövőben megoldást keresnek ezekre. Úgy értékelt, hogy összességében egy kolozsvári, erdélyi, romániai sikerről van szó, egy olyan eseményről, melyről „a világ összes sarkában pozitívumokat mondtak, mondanak majd”.

Galéria

Hangsúlyozta, a polgármesteri hivatal célkitűzése, hogy kihasználja a rendezvény előnyeit, és csökkentse a hátrányait, és úgy vélte, a szervezőknek jobban hozzá kell járulniuk a kolozsváriak gondjainak megoldásához. A fesztivál városból kiköltöztetését követelőknek azt üzente: egyelőre nincs olyan helyszín, mely Kolozsvár belvárosához hasonló körülményeket kínálna.

„Ha lenne egy helyszín, amely hasonló szintű, egyértelmű, hogy tárgyalnék. Őszintén,

Idézet
egyelőre nincs egy, a stadion és a sportcsarnok által felkínált körülményekkel összehasonlítható helyszín. Másrészt, ezeket nem azért hoztuk létre, hogy múzeumnak tartsuk őket”

- idézte Bocot a Monitorul de Cluj.

A román sajtó egyébként múlt héten arra hívta fel a figyelmet, hogy a város és a megye vezetése azért ragaszkodik az Untold fesztiválhoz, mivel az legalább hoz némi pénzt az egyébként kevés eseménynek helyt adó, kihasználatlan „presztízslétesítmények” - az aréna és a sportcsarnok - fenntartására.

korábban írtuk

Közkinccsé vált a Kolozsvári Magyar Napok, a román közösséget is képes megszólítani
Közkinccsé vált a Kolozsvári Magyar Napok, a román közösséget is képes megszólítani

Megváltoztatta a magyar közösség életét a Kolozsvári Magyar Napok, egy egész közösség ünnepévé nőtte ki magát – fogalmazott Gergely Balázs főszervező a Krónikának. Kiemelte, külön öröm, hogy a rendezvény meg tudja szólítani a román közösséget is.

A Sétatér a héten a Kolozsvári Magyar Napok új helyszínévé válik, ahol bárki által ingyen látogatható alternatív koncertek és gyerekprogramok zajlanak majd. Gergely Balázs főszervező a Krónikának úgy nyilatkozott, ezt a mostani próba után a jövőben csak akkor fogják megtartani, ha valóban beválik. Hozzátette, annak érdekében, hogy ne tetézzék az Untold által okozott kárt, a színpadot a park magyar színház felőli részén állítják fel.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés