
Fotó: Pro Tv
Személygépkocsival ütközött vonat csütörtökön Beszterce-Naszód megyében, a Besztercéhez tartozó Besenyőn: a súlyos balesetben hárman meghaltak, két személy pedig súlyosan megsérült – közölte az Agerpres hírügynökség.
2017. június 01., 17:142017. június 01., 17:14
2017. június 01., 17:162017. június 01., 17:16
A megyei készenléti felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint az előzetes adatok alapján úgy tűnik, hogy a hölgy, aki az autót vezette, nem nézett szét, és figyelmetlenül hajtott rá a vasúti átkelőre, amelyre egyébként András-kereszt figyelmeztet.
A gépkocsival a Beszterce és a Maros megyei Nagysármás között közlekedő, Regio típusú személyvonat ütközött, a szerelvény mintegy 150–200 méteren tolta maga előtt a járművet. Három utas, két nő és egy férfi a helyszínen életét vesztette, az autóban tartózkodó másik két személy pedig súlyosan megsérült, leállt a légzésük.
Az autó utasai között egy kiskorú is volt, egyelőre azonban nem világos, hogy ő túlélte-e a balesetet. A rohammentő-szolgálat (SMURD) két egysége, valamint négy mentőautó is a helyszínre vonult, majd egy SMURD-helikopter segítségét is kérték.
A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással.
Nehezen halad a forgalom az A1-es autópálya dél-erdélyi szakaszán, a marzsinai (Margina) csomópont térségében, a sztráda 426-os kilométerszelvényénél, mivel megnőtt a Romániába belépő járművek száma a Nagylak–Bukarest irányú sávon.
Hét személygépkocsi ütközött össze szombaton kora délután a 11-es országúton, a Kovászna megyei Dálnok környékén; öt személyt – négy felnőttet és egy gyermeket – kórházba szállítottak.
Két munkás lezuhant szombaton egy állványról, miközben javításokat végeztek egy házon a Temes megyei Széphelyen (Jebel); egyikük meghalt.
A Szászrégeni Városi Rendőrkapitányság Bűnügyi Nyomozó Irodájának rendőrei hivatalból indítottak eljárást egy közösségi oldalon december 2-án megjelent bejegyzés ügyében, amelyhez fenyegető, sértő és rágalmazó tartalmú hozzászólások kapcsolódtak.
A belga rendőrség által körözött romániai férfit vettek őrizetbe Nagyváradon, megkezdődött a gyanúsított kiadatási eljárása a belga hatóságok felé. A kábítószer-kereskedő Romániába történő hazatérte után bukott le.
Két Maros megyei férfit vettek őrizetbe a Szilágy megyei rendőrök rablás bűncselekményének gyanújával. A rablók Almásszentmihályon éjszaka bántalmaztak, majd kiraboltak egy idős férfit.
A Romániában vezetőnek számító fapados légitársaság, a Wizz Air bejelentette, hogy 2026-ban négy új járatot indít az országból, hármat Kolozsvár és egyet Bukarest repülőteréről.
Egy 73 éves brassói férfit vett 24 órára őrizetbe a rendőrség, miután megszegte a feleségével szembeni erőszak miatt elrendelt távoltartási végzést. A bíróság ezt követően 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el.
Leállt a forgalom pénteken az összes nagyváradi parkolóházban és mélygarázsban: az érintettek panaszai szerint a bejárati sorompók nem nyíltak fel, így akik be akartak hajtani, nem tudtak bejutni, akik pedig bent voltak, beragadtak.
szóljon hozzá!