
Hargita megyéért díjjal tüntette ki Lipthay Antalt, a gyergyószárhegyi Lázár-kastély többségi örökösét a Hargita megyei önkormányzat.
2016. augusztus 15., 16:342016. augusztus 15., 16:34
2016. augusztus 15., 16:352016. augusztus 15., 16:35
A megyei tanács közleménye szerint az ünnepi tanácsülésen Barti Tihamér, a Hargita Megyei Tanács alelnöke méltatásában elmondta, Lipthay Antal (képünkön jobbra) mecénási tevékenységével járult hozzá ahhoz, hogy Hargita megye kulturális és turisztikai szempontból fejlődjék.
Lipthay Antal márciusban jelentette be, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozta a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban birtokolt 13/24-edes tulajdonrészét. Az adománnyal a mecénás lehetővé tette, hogy a székelyföldi reneszánsz kastély megőrizze kulturális szerepét.
Az egykor államosított kastélyban az elmúlt évtizedekben művészeti központ működött, ám az ingatlan visszaszolgáltatása után az intézményt be kellett zárni, mert a másik két tulajdonos egyike beperelte a létesítményt bérlő Hargita Megyei Tanácsot, és olyan magas bért követelt, amelyet az önkormányzat nem tudott kifizetni. Barti Tihamér méltatásában hangsúlyozta: talán ez az egyetlen olyan kastély Romániában, „ahol lelkes embereknek köszönhetően nem lerombolták, hanem gyarapították az elkobzott, majd jogos tulajdonosainak visszaszolgáltatott vagyont”.
Lipthay Antal köszönetében elmondta, hogy a díj és a méltatás tovább erősíti Székelyföld iránti elkötelezettségét. Úgy fogalmazott, hogy a Lázár-kastély Székelyföldről üzen a nagyvilágnak, ezért a továbbiakban is legyen kulturális központ, szolgálva a térség hagyományait. A 15. században épített, a 16. és 17. században többször átépített gyergyószárhegyi Lázár-kastély az erdélyi reneszánsz építészet egyik legszebb alkotása.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!