
Fotó: Lexikon.adatbank.ro
Pert indított a nagyváradi önkormányzat, miután a fejlesztési minisztérium visszautasította a vár felújításának folytatására vonatkozó projektjét. Ennek keretében a várfalat és a bástyákat restaurálnák.
2017. július 12., 10:502017. július 12., 10:50
Pereskedés miatt késik a nagyváradi vár felújításának harmadik, a bástyák és a várfal felújítására vonatkozó szakasza. Ilie Bolojan polgármester szerint a Regionális Operatív Program keretében benyújtott projektet azzal a kifogással utasították el, hogy nem egyértelmű, a bástyák az önkormányzat tulajdonát képezik vagy sem.
– vázolta a helyzetet legutóbbi sajtótájékoztatóján az elöljáró.
Bolojan kifejtette: elképzelhető, hogy az öt védőbástya nem volt egyértelműen beazonosítva a vár felmérésekor, az elöljáró szerint azonban a hivatal már bizonyította, hogy a vár egészének tulajdonosa.
Emiatt fellebbeztek a projekt visszautasítására vonatkozó döntés ellen, és miután az illetékes hatóságok fenntartották eredeti álláspontjukat, a közigazgatási bírósághoz fordultak.
A váradi önkormányzat tavaly ősszel nyújtotta be a középkori vár Csonka- és Bethlen-bástyájának, illetve a várfalnak a helyreállítására vonatkozó pályázatát a Regionális Operatív Programhoz. A tanács novemberi ülésén jóváhagyott határozat értelmében a beruházás értéke áfával együtt 12,67 millió lej.
A Csonka-bástya a benne kialakított nyári színházzal
Fotó: Facebook/Visit Oradea
A műszaki és gazdasági mutatókat jóváhagyó határozat leszögezi: bár a vár már két felújítási projektnek is tárgya volt, ezek csupán a várudvarbeli épületekre vonatkoztak, nem pedig a tulajdonképpeni várfalra. Ez ugyanolyan leromlott állapotban van, mint az 1990-es években, amikor az önkormányzat átvette az erődítményt, ahol évtizedekig állami intézmények működtek.
valamint az alapzatot, közművesítést végeznének, a terv szerint pedig konferenciaközpontot is kialakítanak. A felújítandó Csonka-bástyában egyébként a városi pénzből létrehozott nyári színház működik.
A nagyváradi önkormányzat 2009-ben, majd 2012-ben nyert támogatást a 15 hektáron elterülő vár belső épületeinek felújítására. A 87,86 millió lej értékű felújítási projekthez 66,31 millió lejt az Európai Unió biztosított, a felújítást 2010-ben kezdték el, és öt évig tartott. A váradi Közép-Európa egyik legjobban megőrzött olasz reneszánsz stílusban épített vára. Az ötszögű, sarokbástyákkal körülvett vár 1570–1618 között nyerte el mai formáját.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
szóljon hozzá!