Hirdetés

Halakat telepítettek a sóval szennyezett Marosba – pénteken érheti el a magyar határt a „sóhullám”

só

A Maros Aradnál. Még nem jeleztek túl magas sókoncentrációt

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A román hatóságok a magyar felet is értesítik a Kis-Küküllőből a Marosba került víz magas sótartalmáról, amely a következő 48 órában is fennmarad, és várhatóan péntek este Nagylaknál éri el a román–magyar határt – nyilatkozta csütörtök este Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter. Miközben a Kis-Küküllőben jelentős halpusztulást okozott a magas sókoncentráció, Aradon elkapkodták a haltelepítést.

Pataky Lehel Zsolt

2025. június 13., 12:032025. június 13., 12:03

2025. június 13., 12:482025. június 13., 12:48

Az Antena3 hírtelevíziónak nyilatkozó Mircea Fechet közölte: mivel a Maroson érkező magas sótartalmú víz a folyó magyar szakaszát is érinti, tájékoztatják a magyar hatóságokat a veszélyről. Hangsúlyozta: a következő 24-48 órában még nagy lesz a nyomás a környezeten a magas sótartalom miatt – írta az MTI.

Mint arról beszámoltunk, szerdán a parajdi sóbányánál a Korond-patak elterelésén dolgozó kivitelező a hatóságokkal való egyeztetés nélkül megbontotta a külföldi szakértők által javasolt vízhozamcsökkentő gátakat, és a vizet egy olyan ideiglenes mederbe terelte, ami nem volt vízzáró, így ismét nagy mennyiségű só került a patakba, onnan pedig a Kis-Küküllőbe, aminek a vize egyébként szerda estére – a korábbi sószennyezés hígulása nyomán – már állatok itatására alkalmas volt.

Hirdetés

korábban írtuk

Tetézték a bajt: nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután elkezdtek a Korond-patak elterelésén dolgozni
Tetézték a bajt: nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután elkezdtek a Korond-patak elterelésén dolgozni

A parajdi sóbányát elárasztó Korond-patak elterelési munkálatait végző cég tevékenysége nyomán jelentős mértékben megnőtt a Kis-Küküllő sókoncentrációja – jelentette be Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.

Mirce Fechet kijelentette: ebből tanulva a jövőben bármilyen kis beavatkozáshoz jóváhagyásra, és a különböző hatóságok közötti együttműködésre lesz szükség. A miniszter kérdésre közölte: véleménye szerint a parajdi bányakatasztrófát meg lehetett volna előzni, ha időben elvégzik a szükséges munkálatokat. A kialakult helyzetnek a kezelése hosszas időbe telik majd és jóval költségesebb lesz – tette hozzá. A csütörtöki történések „csak a jéghegy csúcsa”, és már jeleztek halpusztulást is, ami a víz szennyezettségét jelzi – mondta.

A Krónika is megírta, hogy több biológus is jelentős halpusztulásra hívta fel a figyelmet csütörtökön a Kis-Küküllőn. Hartel Tibor ökológus, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem oktatója több felvételt is megosztott, amelyen elpusztult vagy a víz magas sótartalma miatt szenvedő halak tömege látható. A szakember szerint védett fajok is vannak közöttük.

Idézet
A biológiai sokféleség összeomlása épp a szemünk előtt zajlik a Kis-Küküllőn!” – írta közösségi oldalán Fülöp Tihamér biológus is.

Úgy értékelte, hogy ez nem csupán ökológiai katasztrófa, hanem egyértelmű jelzés is, hogy a román természetvédelmi intézmények nem képesek gyorsan és hatékonyan reagálni a válságokra.

  • Az állami sóbányavállalat (Salrom) szerint a Korond-patak elterelésével megbízott kivitelező azért bontotta el a vízhozamcsökkentő gátakat, mert arra volt szükség a munkagépek és a munkások védelmében;
  • azt is állította, hogy a bajt a bányánál történt kisebb omlások is okozták.

A hatóságok a zeteváraljai és a bözödújfalusi víztározókból kiengedett vízzel hígították az érintett folyók vizét, hogy megelőzzék az ökológiai katasztrófát.

korábban írtuk

Jelentős halpusztulást okozott a Kis-Küküllőben a magas sókoncentráció
Jelentős halpusztulást okozott a Kis-Küküllőben a magas sókoncentráció

Több szakaszon is halpusztulást okozott a Kis-Küküllőn, hogy a parajdi sóbányánál zajló patakelterelési munkálatok miatt megnőtt a Korond-patak sókoncentrációja. A térségben ökológiai vészhelyzet alakult ki.

Haltelepítés a sóval szennyezett Maroson

A környezetvédelmi miniszter figyelmeztetése a Maros sótartalmának megnövekedésére későn jutott el Aradra, mert az állami halgazdaság emberei a megyei rendőr-főkapitányság felügyelete mellett már csütörtök délután nekiláttak a folyó halpopulációjának növeléséhez.

A rendőrség tájékoztatása szerint az év eleje óta két tonna halat engedtek a Marosba.

A Kis-Küküllő magas sótartalmú vizének érkezésével elképzelhető, hogy a mostani telepítés kárba vész. A Maros-ártér Tájvédelmi Körzet munkatársai a Krónika érdeklődésére elmondták: egyelőre nem tapasztaltak halpusztulást a Maroson, de kétségtelen, hogy megnő majd a folyó vizének sótartalma. A vízügyi igazgatóságot is kerestük, hogy megkérdezzük, tapasztalták-e már a szennyezés jeleit, de senkit nem értünk el a hivatalnál.

só Galéria

Haltelepítés a Maroson. Elviselik-e a sószennyezettséget?

Fotó: Arad Megyei Rendőr-főkapitányság

Felfüggesztett tanítás a Küküllő-menti településeken

Korábban írtunk arról hogy, a Maros megyei vészhelyzeti bizottság csütörtökön bejelentette: hétfőtől szünetel a jelenléti oktatás valamennyi évfolyam számára a Kis-Küküllő vizének megnőtt sótartalma miatt az érintett településeken, csak az országos vizsgákon kell megjelenniük a diákoknak az oktatási intézményekben. A testület az érintett települések vízellátására is keresi az alternatív megoldásokat, miután

le kellett állítani a gyulakutai és a dicsőszentmártoni vízüzemet, hogy a só ne tegyen kárt a berendezésekben.

A lakosságnak az ivóvíz mellett a háztartási vizet is a hatóságok biztosítják.

Mint köztudott, a parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

korábban írtuk

„Hogy az élet tovább menjen, meg kell menteni a sóbányát” – Riport a bányakatasztrófa sújtotta Parajdról (VIDEÓ)
„Hogy az élet tovább menjen, meg kell menteni a sóbányát” – Riport a bányakatasztrófa sújtotta Parajdról (VIDEÓ)

Elkeseredett, szótlan emberek, reményvesztettség és a hatóságok titkolózása jellemzi a sóbánya tragédiája utáni helyzetet Parajdon. Miközben újságírók lepték el a település utcáit, a helybéliek arra várnak, hogy ne ők legyen a figyelem középpontjában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter

Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig

A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig
2026. július 25., szombat

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek

Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek
2026. július 25., szombat

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn

Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. július 25., szombat

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók

Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók
2026. július 25., szombat

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
2026. július 25., szombat

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta

Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon

A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön

Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön
2026. július 24., péntek

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson

Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson
Hirdetés
Hirdetés