
A Gyulafehérvári Caritas szerint a munkaügyi minisztérium felfüggesztette februárra az otthoni beteggondozási program támogatásának folyósítását.
2017. február 12., 17:062017. február 12., 17:06
2017. február 12., 18:042017. február 12., 18:04
Az intézkedés nyomán több mint 1000 személy ellátása kerül veszélybe – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek Péter György, a Caritas szociomedikális részlegének igazgatója. Mint mondta, a döntés előzmény nélküli, konzultálás nélkül döntöttek, ez pedig nemcsak a rászorulókat, hanem az egyesület munkatársait is negatívan érinti, akik így munkahely nélkül maradhatnak.
„A Cioloş-kormány a 2017-es évre jóváhagyta a támogatást a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek, alapítványok számára, a mostani kormány minisztere, Olguţa Vasilescu azonban felfüggesztette februárban ezt a támogatást. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazottaink 20 százalékát el kell bocsátanunk és csökken a gondozottak száma is” – mondta Péter György, aki úgy értesült, a támogatásokat egész évre fel akarják függeszteni.
Az igazgató szerint a Caritas ápolói körülbelül 5000 háztartásba látogatnak rendszeresen Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Hunyad és Fehér megyében, 6500 idős, fogyatékos, krónikus vagy ágyhoz kötött beteget ápolnak. Ezeknek a személyeknek nemcsak a gyógyulásban segítenek az ápolók, hanem a ház körüli teendőkben, bevásárlásban is. Péter György elmondta, az otthoni beteggondozás támogatásában az állami finanszírozás mellett a helyi önkormányzatok is segítenek, illetve az összeg egy részét maguk az érintettek állják, az állami finanszírozás kiesése azonban nagy hiányosságokat fog eredményezni a program folytatásában.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!