
Szeptember elején dől el a Kolozs megyei magyar iskolák sorsa. Ekkor tartanak ugyanis körzeti megbeszéléseket Tordán, Szamosújváron és Kolozsváron az iskolák vezetőivel, azzal a céllal, hogy lehetőleg egyetlen tanintézet se kerüljön bajba – közölte lapunkkal Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
2016. augusztus 04., 13:172016. augusztus 04., 13:17
Hozzáfűzte: múlt héten részt vett azon a megbeszélésen, amelyen a várfalvi és a tordaszentmihályi iskola vezetői arra panaszkodtak, hogy a tordai Jósika Miklós Gimnázium a falusi iskolák rovására orvosolná a kis diáklétszámból fakadó problémáit, veszélyeztetve a községekben a magyar oktatást. Elmondása szerint a vidéki iskolák vezetői azt állítják, Várfalván és Tordaszentmihályon szülőket kerestek meg a tordai iskolától, hogy írassák a városi tanintézetbe a gyerekeket. A Jósika Miklós Gimnázium igazgatója nem lehetett jelen a megbeszélésen, ugyanis korábban lemondott, az új igazgatót pedig csak szeptember elsejétől lehet kinevezni.
„Tulajdonképpen szeptember elsején tudjuk meg, hogy igaz-e, hogy Tordára csábították a gyerekeket, vagy sem. Az biztos, hogy Tordán kevés gyerek van előkészítő osztályban, hat diák iratkozott be, és ez a szám sajnos nem lesz elegendő ahhoz, hogy önállóan tudjon működni az osztály” – magyarázta Török Zoltán. Mint mondta, szintén szeptember elején derül ki az is, hogy sikerült-e meggyőzniük a román tagozatra beiratkozott magyar gyerekeket, hogy iratkozzanak át, vagy lesz-e olyan szülő a környékbeli községből, akit rá tudnak venni arra, hogy Tordára járassa gyermekét. Az érintett iskolák vezetőinek közös megbeszélésén igyekeznek majd olyan megoldást találni, hogy egyik iskola se kerüljön ki vesztesként, ígérte az illetékes.
„Támogatom, hogy az elemi oktatás feltétel nélkül megmaradjon a községekben akkor is, ha összevont osztályokról van szó. Mert ha nincs elemi oktatás, annak a községnek nincs jövője. Ötödik osztálytól pedig mindent meg kell tenni azért, hogy valamennyi gyerek az anyanyelvén tanulhasson tovább” – fejtette ki álláspontját a főtanfelügyelő-helyettes. Török Zoltán szerint az alacsony gyereklétszám még Désen okoz problémát, ahol csak négy gyerek iratkozott be a magyar kilencedik osztályba, és azóta már át is iratkoztak más iskolába. „A gyereklétszám apad, ezt tudom, mindenki tudja, megpróbálunk mindent, a célunk az, hogy ahol csak lehet, anyanyelvükön tanuljanak a magyar gyerekek” – szögezte le a főtanfelügyelő-helyettes.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!