
Dr. Ábrám Zoltán (balra) a budapesti díjátadáson
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Dr. Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Közegészségtani Tanszékének professzora, táplálkozástani szakorvos és főorvos, doktorátusvezető lett idén a Dr. Genersich Antal Alapítvány Kárpát-medencei díjazottja.
2017. november 20., 13:502017. november 20., 13:50
2017. november 20., 13:552017. november 20., 13:55
Az elismerést pénteken, a budapesti Semmelweis Egyetem Dies Academicus ünnepségén adták át, amelyen az orvos-egészségügyi felsőoktatási intézmény elsősorban azokat köszöntötte, akik elérték a PhD-fokozattal fémjelzett tudományos színvonalat.
Az idei Dies Academicuson összesen 131 PhD-fokozatú doktort avatott fel dr. Szél Ágoston rektor és dr. Tímár József, a Doktori Tanács elnöke. Az ünnepségen a hagyományoknak megfelelően több kitüntetést és díjat is átadtak.
A felvidéki Nagyszombatban született Dr. Genersich Antal egyébként 1872-ben a Kolozsvári Egyetemen a kórbonctan tanára lett, létrehozta a Kórbonctani Intézetet, később az orvosi kar dékánjaként s az egyetem rektoraként tevékenykedett; 1875-től a kincses város tiszteletbeli főorvosává választották. 1895-től a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem I-es számú Kórbonctani Tanszékére kapott meghívást. Az orvosi kar dékánja, majd az egyetem rektora volt, és az MTA rendes tagja. Új eredményekkel járult hozzá a gümőkór kórtanához.
Az 1991-ben Budapesten létrehozott, róla elnevezett alapítvány minden évben Genersich-díjat adományoz a jelentős tudományos munkát felmutató Kárpát-medencei magyar orvosoknak, orvostanhallgatóknak.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!