
Fotó: Barabás Ákos
Már csak Klaus Johannis államfőnek kell kihirdetnie az iskolagyümölcs-programot, miután kedden a képviselőház egyöntetűen megszavazta a jogszabályt, amely szerint friss gyümölcsöt kapnak a diákok az iskolában.
2018. február 06., 16:372018. február 06., 16:37
Az alsóház keddi döntésével törvényerőre emelte a 2017/13-as számú kormányrendeletet, amivel a kormány elfogadta Románia csatlakozását az Európai Unió iskolai programjához. A tervezet lehetővé teszi friss zöldségek és gyümölcsök biztosítását a diákoknak:
A törvény gyakorlatba ültetéséért helyi szinten a megyei és/vagy helyi önkormányzat felel, a testületek kötelesek együttműködni, és leosztaniuk a feladatokat még a program rajtja előtt.
Tudor Ciuhodaru szociáldemokrata párti (PSD) képviselő elmondta, a törvény révén valamennyi általános iskolás és óvodás gyerek teljes élelmiszercsomagot fog kapni: tejet, kiflit, friss zöldséget és gyümölcsöt, valamint meleg ebédet. Hozzátette: közép- és hosszú távon reméli, hogy csökkenni fog az élelmezéssel összefüggésben álló megbetegedések száma olyan körülmények között, hogy jelen pillanatban a gyerekek 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Rámutatott arra is, hogy bátorítják a hazai élelmiszerek előállítását és fogyasztását.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!