Hirdetés

Főtereken felcsillanó ünnep

Különböző nagyságú összegből oldják meg a karácsonyi díszkivilágítást az erdélyi városokban. Míg Kolozsváron idén is több mint 1,8 millió lejt költenek a vadonatúj díszek által biztosított fényárra, Sepsiszentgyörgyön „a kevesebb néha több” elvet követve visszafogott, bensőséges hangulatra törekszenek.

Krónika

2015. november 26., 13:502015. november 26., 13:50

Míg a partiumi és közép-erdélyi városokban a román nemzeti ünnephez kapcsolják a díszkivilágítás beindítását, a Székelyföldön az adventi ünnepkörhöz kötődik a mozzanat, valamint a karácsonyfa mellé adventi koszorút is készítenek.

Nagyváradon már pénteken felkapcsolják a díszkivilágítást a belvárosban, majd december elsejéig a megyeszékhely többi részén is beüzemelik az összesen 13,5 kilométernyi füzért. Az önkormányzat idén a Nagyvásártéren (December 1. park) ültette el a karácsonyfaként szolgáló hatméteres kékfenyőt, miközben az ugyancsak ünnepi köntösbe öltöztetett várban december 4. és 31. között karácsonyi vásárt tartanak.

Az átépítés alatt álló Szent László (Unirii) téren viszont nem lesz karácsonyi hangulat, ahogy a felújítás miatt lezárt Szent László hidat sem díszítették ki. Nagyváradon december elsején nem szoktak tűzijátékot tartani, azt hagyományosan ősszel, a városnapon, illetve a szilveszteri utcabál alkalmával szervezik meg.

Rengeteg pénz díszekre Kolozsváron

Kolozsváron idén is december elsején kapcsolják be a karácsonyi fényeket. „Ebben a szezonban a legfontosabb színek a meleg fehér, illetve a kék. Girlandokat, világító díszeket szereltünk fel az oszlopokra, figurákat, csillagokat, 3D-s hóembereket helyeztünk el. Minden eszköz és dísz új. Az ünnepi díszkivilágítás munkálatainak becsült összköltsége meghaladja az 1,8 millió lejt” – tájékoztatták a Mediafax hírügynökséget az önkormányzat illetékesei.

A kolozsvári ünnepi világításhoz szükséges eszközöket a temesvári Elba Com Rt. készítette a kolozsvári Neon Lighting Kft.-vel közösen egy 2013-as szerződés alapján. A megegyezés szerint a szállított felszerelés legalább 30 százaléka új, és a belvárosban helyezik el. December első napján nyílik meg a főtéri karácsonyi vásár is, ahol 40 faházikót állítanak fel.

Itt karácsonyi dekorációkat, hagyományos ételeket, édességeket és forralt bort árulnak, a téren felállított színpadon pedig karácsonyi énekek csendülnek fel, illetve egyéb előadásokra is sor kerül. A vásárt, akárcsak tavaly, fényfüggönnyel borítják. A Főtéren áll majd a 10 méter magas fenyő is, amelyet egy helyi polgár adományozott a városnak.

Elmarad a tűzijáték Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen huszonöt méter magas fenyőt díszítenek idén, a Vármezőről érkezett fa hozzávetőlegesen 90 éves. Városszerte az utolsó simításokat végzik az ünnepi díszkivilágításon, melyet december 4-én kapcsolnak be. Dorin Florea polgármester elmondta, örül, hogy sikerült a közelben egy szép, mutatós fenyőfát találni. A hattonnás fát speciális járművel szállították a városba, a megszokott helyére, a virágórához.

„Az ünnepi előkészületek befejeződtek, a programot összeállítottuk. Elsősorban a december elsejét ünnepeljük kellő méltósággal, most tűzijáték nélkül. December 4-én díszruhába öltözik Marosvásárhely, a Ligetben felszerelt korcsolyapályát 6-án nyitjuk meg” – mondta az elöljáró. Az ünnepi díszkivilágítás egyébként a tavalyi évhez hasonlóan csaknem 500 ezer lejbe kerül. A december elsejei tűzijátékkal kapcsolatban a városvezető elmondta, együtt érez a bukaresti klubban elhunytak családjaival, de elsősorban a tűzoltóság pontos válaszának hiánya miatt marad el a látványosság.

„Bízom benne, hogy a szilveszteri tűzijátékot gond nélkül együtt tudjuk megcsodálni a főtéren” – mondta a városvezető. Újságírói kérdésre kifejtette, nem kívánja követni azoknak a nagyvárosoknak a példáját, amelyek a tűzijátékra szánt pénzt a bukaresti tűzvészben elhunyt áldozatok hozzátartozóinak adják.

Adventi ünnepség Csíkszeredában

Csíkszeredának idén tizenhárom méteres fenyőt adományozott a csíksomlyói közbirtokosság. A város karácsonyfáját hétfőn állították fel megszokott helyén, a Petőfi utca és a Majláth tér találkozásánál.

Prigye Kinga, a polgármesteri hivatal kulturális irodájának munkatársa szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Grafirka Egyesület fogja feldíszíteni a fenyőt keresztény motívumos díszekkel. A város adventi koszorúját, amelyhez a fenyőágakat a csíkzsögödi közbirtokosság biztosítja, pénteken fonják meg a városi kertészet munkatársai.

Ebben az évben a város költségvetéséből 91 ezer lejt fordítanak az ünnepi díszkivilágításra, amely magában foglalja a javításokat, újításokat is. Az ünnepi fények advent első vasárnapjára gyúlnak ki a Petőfi Sándor utcában, a Majláth Gusztáv Károly téren, a promenádon, valamint a Szabadság tér oszlopain.

Advent második vasárnapjára a Vár téren, a központi parkban, a Kossuth Lajos utcában kapcsolják fel a díszvilágítást, illetve új díszítést kap a vonatállomással szembeni szökőkút is. Akárcsak tavaly, idén is Urbán Erik csíksomlyói templomigazgató lesz a meghívottja az advent első vasárnapján tartott ünnepségnek, amely 17 órától kezdődik az adventi koszorúnál.

Visszafogott, bensőséges fények Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén immár hatodik alkalommal állít óriáskoszorút advent első vasárnapján, idén új helyszínen, az épülő főtéren. Az ünnepség 19.30-tól kezdődik, fellép Luiza Zan dzsesszénekes, karácsonyváró zenés-verses műsort mutatnak be óvodások és diákok, majd Márkus András plébános mond áldást. A gyerekek forró teát és mézeskalácsot kapnak. Antal Árpád polgármester meggyújtja a város óriáskoszorújának első gyertyáját, és továbbadja a lángot a városlakóknak. Az ünnepi fényeket is ekkor kapcsolják fel.

Barta Mónika, a Városimázs Iroda vezetője lapunknak elmondta, már 2008-ban, amikor újragondolták a karácsonyi díszítést, az volt az elképzelés, hogy minden évben bővítik, a meghibásodott elemeket kicserélik, de takarékossági okokból a régieket is felhasználják. „Visszafogott, bensőséges, elegáns kivilágításra törekszünk, az illik leginkább a városhoz” – mondta.

Idén az új főtéren a gömbfákra kerül fényháló, az Erzsébet parkban a hetven kovácsoltvas lámpaoszlopot díszítik fényekkel, és a Gábor Áron utca is ünnepi díszítést kap. A város többi részén a régi díszítőelemeket használják fel. Az új főtér kialakításával a parkban lévő ezüstfenyők is láthatóvá váltak, így azokat fogják ugyancsak visszafogottan feldíszíteni, nem vásárolnak más fát, mondta Barta Mónika.

Idén a karácsonyi vásárt is az új főtéren rendezik, a december 18. és 24. között tartandó vásár regionális jellegét szeretné erősíteni az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címre pályázó városvezetés, ezért megpróbálnak egész Székelyföldről minél több árust toborozni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés