
Ifjúsági programot fogadott el a hét folyamán az RMDSZ ügyvezető elnöksége. A Geréd Imre ifjúságért felelős ügyvezető alelnök által benyújtott tervezet a fiatalok igényeinek felmérését, az ifjúsági szervezetekkel folytatott folyamatos konzultációt célozza meg.
2015. június 12., 10:312015. június 12., 10:31
„A Rólad szól!” elnevezésű programunkkal a középiskolások és egyetemisták számára egy interaktív konzultációs kezdeményezést indítunk, amellyel a fiatalok igényeit mérjük fel. Emellett szeretnénk az országos ifjúsági szervezetekkel is rendszeresen konzultálni” – fogalmazott Geréd Imre a tervezet ismertetése kapcsán.
Kiemelte: az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) mintájára elkészítenek egy munkahelyteremtéssel, a fiatalok itthon tartásával és az adócsökkentéssel foglalkozó programot is.
„Ez a kezdeményezés a fiatal vállalkozókat célozza meg, az ő igényeiket figyelembe véve szeretnénk jelezni a döntéshozóknak a hibásan működő rendszereket, ezáltal olyan változásokat eszközölni, amelyek következtében a fiatalokat az itthon maradásra ösztönözhetjük. Továbbá a külkapcsolatok ápolása és a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa projekt is komoly hangsúlyt kap a munkában” – tette hozzá az ügyvezető alelnök.
Geréd Imre rámutatott, az ifjúsági alelnöki tisztség létrehozása jelzésértékű az RMDSZ részéről, a Magyar Ifjúsági Értekezletnek (Miért) pedig megköszönte, hogy őt javasolták a feladatkörre.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!